Tolnai vál(t)ogató

2023.08.16, 13:25 Kajak-kenu
Július végén került át Tolnáról Fadd-Domboriba a kajak-kenus maratonisták világbajnoki válogatója, amelynek utolsó napját Tolnán izgulhattuk végig. Kiszli Vanda mindent vitt, de Pálfalvi Viktor is nagyot küzdött.

Ismét egy verseny, amin rendezőként is kellett bizonyítanunk: a verseny előtt 3 héttel derült ki, hogy beugróként Domboriba jön a maratonista mezőny, és egészen szombat reggelig ott is maradt, akkor azonban a víz bakteriális fertőzése miatt a szombati versenynap Tolnára, ahol azonban futószakaszt nem lehetett kialakítani, ami nem könnyítette a versenyzők dolgát.

Csütörtökön Kiszli Vanda rövidkörön (3,4km futásokkal tűzdelve) magabiztos győzelmet aratott. „Tök jó volt a rövid körös verseny: kicsit fújt a szél, kicsit hullámos volt a víz, de nagyon jó volt megint Domboriba evezni/versenyezni, hazai pályán. Nagyon tetszett a futószakasz kialakítása, profi volt! Meglepetésemre el tudtam lépni a többiektől az első futásnál, így utána már csak magamra kellett koncentrálnom!”

Pénteken Vanda az egyest kihagyhatta, világbajnokként védettséget élvez, így két versenyzőnknek szurkolhattunk az ifi mezőnyben: Mácsik Krisztina 8. helyen zárta a 18 kilométert, a 16 éves Pálfalvi Viktor viszont végig versenyben volt a győzelemért, ám egy kiszállásnál megvágta a kezét, ennek ellenére végig evezte a távot, de a győzelemről ezúttal lecsúszott: a második hellyel is kvalifikált a világbajnokságra.

Szombaton csúszással indult a költözés miatt a verseny, de Vanda Kőhalmi Emesével megnyerte a párost is. „Számomra kész szenvedés végig ülni 26km-t, 2 órát! Ami vicces egy maratonista szájából, de mi sem ehhez vagyunk szokva, ennyit nem szoktunk egyszerre leevezni, kiszállás nélkül- de így kellett megoldani. Nem volt túl jó a páros, szétültük a hajót, nagyon kellett volna az a futószakasz, hogy kiszálljunk és újra jól vissza üljünk a hajóba, de erre ugye nem volt lehetőség, szóval úgy eveztük végig a távot, hogy dőltünk. Végül a finishben nyerni tudtunk, így párosban is megvan a kijutás, de ezt a problémát orvosolni kell, hiszen így nem tudja magát maximálisan kievezni az ember.”

A világbajnokságra Dániában, augusztus 31. és szeptember 3. között kerül sor.

 

Felnőtt, Ifjúsági, U23-as Maraton Válogató

Fadd-Dombori, 2023. augusztus 10-12.

KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV

 

K1 Női Felnőtt rövid kör (maraton) 3,4 km Döntő I.

1. Kiszli Vanda

K1 Női Ifjúsági U17-U18 18 km Döntő I.

8. Mácsik Krisztina Anna

C1 Férfi Ifjúsági U17-U18 15 km Döntő I.

2. Pálfalvi Viktor Gyula

K2 Női Felnőtt 26 km Döntő I.

1. Kiszli Vanda (ASE), Kőhalmi Emese (Kovács Katalin Akadémia


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%