A túra időpontja (az április 22-i DunaTúra Szülinapi Teljesítménytúra érdekében) módosult, de a várakozások nem: a túravezető orchideát szeretne látni és a kirándulóknak mutatni…
ElolvasomÚjabb siker Schmidt Béla tanítványainál.
ElolvasomVégletekig kiélezett meccsen nyert a Kecskemét.
ElolvasomHazai pályán fogadjuk a Kecskemét csapatát.
ElolvasomSoron kívül beesett a dunaföldvári Dunatúra Egyesület Születésnapi Teljesítménytúrára szóló meghívása, aminek szeretnénk eleget tenni. Időpont: 2023. április 22.
ElolvasomA rájátszásba kerülés sorsa dől el szombaton.
ElolvasomFebruár közepétől már itthon is vízre tették a hajót a felnőtt kajak-kenusok, ugyanis korán, május elején már csúcsformában kell versenyezniük a válogatón: kicsit délebbre biztosabb a jobb idő, így az ASE-sok is melegebb éghajlatot kerestek.
ElolvasomPest megyei lány kadett bajnokság
ElolvasomA kedvező időjárásban bízva gyalogos telihold-túrát szervezünk, ha van kedvetek jönni, gyertek velünk.
ElolvasomIgazi csapatjátékkal vertük meg Wittmannékat.
ElolvasomAlapszakasz - XXII. forduló
ElolvasomA Kecskemét elleni meccsünkre már meg lehet vásárolni a belépőket.
ElolvasomKét bajnokink kezdési időpontja is megváltozott!
ElolvasomHétfőn sorsolták a negyeddöntő párosításait.
ElolvasomHétfőn 16:15-kor az M4 Sporton lehet követni az eseményt.
ElolvasomA Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán túrázunk, egy tömegközlekedéssel nem túl könnyen megszervezhető szakaszon. Várható látnivalók: az erdő. Van kiszállási lehetőség 15 km-nél, gyerek kéktúrázók kedvéért.
Elolvasom2022-ben, azon túl, hogy az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya a 10. helyen végzett a 90 egyesület közül, olyan korszakos sikerek is kötődnek sportolóinkhoz, amelyek a kitartásnak és a munka iránti alázatnak a lenyomatai. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomEgy győzelem és egy vereség a lányoknál
ElolvasomHagyomány a természetjárásban, hogy mikuláskor, hozzá közeli időpontban mindenképpen gyalogolni kell. Természetjáró program 2022. december 10-én.
ElolvasomIzgalmas végjáték után fontos idegenbeli siker.
ElolvasomBelépőjegy árak és fizetési mód.
ElolvasomMegérdemelt a hazaiak győzelme, a különbség a vendégcsapat számára nézve nagyon hízelgő.
ElolvasomRemek mérkőzéseken vannak túl Schmidt Béla tanítványai
ElolvasomÚjabb hétvége, újabb csapatösszetartás. Az ASE ifjú és korosabb judósai, szülők, hozzátartozók, barátok pattantak nyeregbe hévégén, hogy felfedezzék Paks környékének szépségeit kerékpárral. A BringázgATOM kezdeményezés idén debütált, de nagy valószínűséggel még sokszor megrendezésre kerül a nagy népszerűségre való tekintettel.
ElolvasomPupp Réka és Cirjenics Miklós október elején Üzbegisztán fővárosában Taskentben fog szerepelni a judósok felnőtt világbajnokságán. Réka első helyen kiemeltként várja a megmérettetést, de Cirjenics Miki is egyre jobb formába lendül a versenyt megelőzően.
ElolvasomMi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve 2021-ben az Országos Kékkör bejárását szervezték meg 3240 fő részvételével. A hagyomány folytatásaként 2022 október 8-án, a kék sáv jelzést követve újra az ország végig járása a cél. Az Országos Kékkör 3 kéktúrarészén; az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoporttal összesen mintegy 2585 km-t teszünk meg egy nap alatt együtt. Az esemény különlegessége, hogy a túra napján a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető. A csoportok mozgása által húzott kék vonal a nap végére kirajzolja a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát. Hagyományteremtő céllal, a nemzeti parkok és természetjáró egyesületek szakmai segítségével az MTSZ ezzel a túranappal szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.
ElolvasomSzokásos vízitúránkra hívlak titeket. Idén egy új, változatos szakasz vár ránk homokpadokkal, sok fürdéssel, esetleg egy kis sörözés/jégkrémezéssel.
ElolvasomVidék Bajnokságnak adott helyet Fadd-Dombori július közepén, és a háromnapos viadalon, ami az országos bajnokságra kvalifikált, születtek szép ASE-s eredmények, ám a legkisebbek nem tudták megmutatni, hogy mit tudnak, ugyanis a viharos szél miatt törölni kellett az utolsó nap délutánjainak futamait.
ElolvasomAz elmúlt időszak igen eseménydúsan telt az ASE judósainak életében. Miközben a teljes utánpótlás kontingens a Paksi Bezerédj Általános Iskolában edzett a hagyományos napközis judotáborban, addig Pupp Réka Horvátországban, Budapesten és Dunavarsányban készült a közelgő hazai olimpiai kvalifikációs Grand Slam viadalra.
ElolvasomStojan Ivkovic szövetségi kapitány változtatott a kereten
ElolvasomJúnius utolsó hétvégéjén, Szolnokon rendezték a második felnőtt válogatót, ami után csütörtökön történt csapathirdetés: három szakágban is kint leszünk világversenyeken, összesen három versenyzőnk fog a felnőtt világbajnokságon rajthoz állni!
ElolvasomFadd-Dombori abszolút visszakerült a kajak-kenus vérkeringésbe, idén már a második versenyt rendeztük: a Magyar Kupa két napján több, mint 1000 gyerek szállt vízre.
ElolvasomKecskeméten készülnek a világbajnoki selejtezőkre.
ElolvasomSzeged adta a kajak-kenusok első síkvízi felnőtt és U23-as válogatóját: Pupp Noémi kajak egyes 1000 méteren, illetve Kollár Kristóf Slihoczki Ádámmal kenu 1000 párosban nyerte meg futamát, így lépéselőnybe került a három hét múlva sorra kerülő második válogatóra.
ElolvasomJó iramú mérkőzésen a jobb cseresorral rendelkező vendégcsapat megérdemelten nyert a lelkesen játszó hazaiak ellen.
ElolvasomMajdnem sikerült a győzelem.
ElolvasomAlapszakasz - XXII. forduló
ElolvasomA Tolna Megyei Magyar Természetbarát Szövetség által szervezett, már 6. éve szokásos februári Gemenc-túrához csatlakozunk: Árpi bácsira emlékezünk és egy könnyűt túrázunk. [Az első jelzett utakat Bodor Árpi bácsi tervezte a Gemencben, ő irányította a gyalogos természetjárók figyelmét erre a tájra.]
ElolvasomTudvalevő hogy a 2022-es esztendőtől új szakmai stáb irányítja a magyar judo válogatottat.
ElolvasomHasonló lendülettel léptünk át 2021-be, mint az előző esztendőkben, és a lendületünk a versenyekig ki is tartott- az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya az év végi bajnoki pontversenyben eddigi legjobb helyezését érte el, az egyesületi rangsor 9. helyén zárt. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomVendégsikert hozott a Duna-parti rangadó.
ElolvasomJenei Ferenc és Tímár Kristóf értékelése.
ElolvasomJenei Ferenc és Tímár Kristóf értékelése.
ElolvasomA Ludovika Arénában rendezték az idei Magyar Egyetemi- és Főiskolai Országos Bajnokságot, melyen két paksi judós, Veres Marcell és Csoknyai László mérették meg magukat. Ráadásul mindketten a 100 kilogrammos súlycsoportban.
ElolvasomA KTE ellen elszenvedtünk az idei hetedik verségünket.
ElolvasomAlapszakasz - IX. forduló
ElolvasomA szervezetten játszó vendégcsapat ellen a hazaiak súlyos védelmi hibákat vétettek, elöl pedig nem használták ki az adódó lehetőségeiket, így más eredmény nem is születhetett.
ElolvasomAz első felidőben a helyzetek sokaságát kidolgozó és kihagyó hazaiak a fordulás után a lehetőségeinek egy részét már értékesíteni tudta, így megérdemelten győztek.
ElolvasomA túra kényelmes kerékpározást jelent, mintegy 4 óra alatt, könnyű lesz – kezdők, gyerekek, nyugdíjasok, rátok gondolt a túravezető.
ElolvasomMi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve (Országos Kéktúra – 1 nap alatt – 2100 regisztrált túrázó) 2021. 10. 09 - én az Országos Kékkör bejárását hirdeti meg az MTSZ. Az Országos Kékkör 3 kéktúrarészén; az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoport összesen több mint 2550 km-t tesz meg egy nap alatt együtt. Az esemény különlegessége, hogy a túra napján (2021. október 9-én) a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető. A csoportok mozgása által húzott kék vonal a nap végére kirajzolja a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát. Hagyományteremtő céllal, a nemzeti parkok és természetjáró egyesületek szakmai segítségével az MTSZ ezzel a túranappal szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.
ElolvasomAz ősz első regionális versenyének a dunaújvárosi öböl adott otthont, ahol az ASE csapata az egyesületi rangsorban harmadik helyen végzett.
ElolvasomSzeptember elején bizonyították az ASE kajak-kenusai, hogy világszínvonalat képviselnek: az ifi, U23-as világbajnokságon egy-egy első, harmadik, ötödik és két negyedik helyet gyűjtöttek sportolóink!
ElolvasomAugusztus 20-án kezdődött a szegedi Maty-éren a kajak-kenusok országos bajnoksága, ami az olimpiai utáni idei legrangosabb versenyre, a világbajnokságra is válogatott. Nem voltunk sokan, de komoly erőt képviseltünk, és kikerülhetetlen tényezői voltunk a mezőnynek.
ElolvasomNem először adott otthont a ráckevei Duna-ág a maratonisták válogatójának, ahonnan mindkét versenyzőnk biztosította helyét a világbajnoki csapatban.
ElolvasomKözel ezer indulóval, a szegedi Maty-éren tartották meg az év egyik legnagyobb hazai rendezésű utánpótlás kajak-kenu versenyét, az U23-as, az ifjúsági és a serdülő országos bajnokságot, ahonnan egyéni arany is került Paksra, és paksi is került nemzetközi vizekre.
ElolvasomKajak-kenu berkekben egy kicsit mindig kuriózumnak számít a Masters Országos Bajnokság, ahol évek óta jelen vagyunk mi is. Idén az örökifjú Prancz Zoltán zsebelte be az aranyakat.
ElolvasomKülföldi és hazai rendezésű tornákon is részt fogunk venni.
ElolvasomAz ASE-s judósok mind utánpótlás mind felnőtt szinten edzőtáborokkal indították a nyarat.
ElolvasomA szokásokhoz hűen a győri Aranypart adott otthont a kajak-kenusok legnagyobb hazai regattájának, a maratoni országos bajnokságnak. Péntektől vasárnapig folyamatosan csökkent a versenyzők életkora, ám minden napról vannak érmeink: biztos lábakon áll a szakosztály.
ElolvasomKenus csapatunk, amelynek tavaly nyár óta oszlopos tagja Besenyei Ádám, két kajakos hölggyel kiegészülve teszik vízre napról napra hajójukat a Fadd-Dombori holtágon.
ElolvasomÉrződik a tavasz lehelete, kajak-kenusainkat egyre gyakrabban látni a Dunán. Hogy melyik szakaszán, az versenyzőfüggő, Pupp Noémi például a fővárosban kezdi meg a kilométerek gyűjtését.
ElolvasomÖt játékosunk is 10 pont felett dobott, de ez is kevés volt a győzelemhez.
ElolvasomAlapszakasz - XVIII. forduló
ElolvasomNem kisebb elszántsággal futottunk neki 2020-nak, mint az előző éveknek, amit azonban a világot lelassító koronavírus másmilyenre formált. Hogy milyenre, az majd a következő években fog kiderülni, mindenesetre az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya erősödve ért el az évfordulóra. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomVégig mi uraltuk a meccset a KTE ellen.
ElolvasomPapíron a piros túra utolsó szakasza, de a változtatások miatt még maradtak etapok. Sebaj, gála-túrázás, rövid táv, dunai ártér, gyönyörű kilátás vár ránk. Gyertek velünk!
ElolvasomA XI. Horváth Zoltán Emléktornán lépünk pályára.
ElolvasomAhogy korábban is beszámoltunk róla, Pupp Réka számára a nyár ezúttal sem a semmittevés jegyében zajlott.
ElolvasomAugusztus utolsó hete nagyüzem volt a hazai kajak-kenusoknál, hiszen előbb a felnőtt, majd a serdülő, ifi, U23-as országos bajnokságot rendezték meg a szolnoki holtágon. Az előbbin 3, az utóbbin 11 ASE-s elsőségnek lehetett szemtanúja a publikum.
ElolvasomBesűrűsödött a július második fele a kajak-kenusok háza táján: verseny, vízitúra, edzésverseny követte egymást, és most következik a Vidék Bajnokság!
ElolvasomNagy szerencsénk van, hogy a Duna partján élhetünk, mert ki tudjuk használni a folyó különböző áldásait, így a vízi sportolás lehetőségét is.
ElolvasomA Dél-Dunántúl legmagasabb pontját vette célba az elmúlt pénteken a paksi diák- és serdülő judósok egy fanatikus csoportja, Braun Ákos vezetésével.
ElolvasomNem is olyan régen még csak szabadtéri edzésekre volt lehetősége a sportolóknak és az ASE judósai a benti tréningek megkezdése után sem hagytak fel teljesen ezzel a hagyománnyal.
ElolvasomVan Péter Imi túravezető-társunknak a vizek mentén haladó kerékpártúra-sorozata. (Nem, még mindig nem vízibiciklivel.) A jövő hét második felében tervezett, de tudjukki miatt elmaradó Tisza-kerékpártúrára megemlékezve szombaton csatlakozhatunk Imihez egy félnapos, Paks környéki tekerésre.
ElolvasomVégre megkezdhették az ASE utánpótláskorú judósai is a közös edzéseket!
ElolvasomA Tóth név igen jól cseng judós berkekben és a híres névrokonaik nyomdokaiban egy ASE-s sportoló család is igyekszik folytatni a hagyományokat.
ElolvasomHangyási Dávid Botond tanítványai ebben az évben is megkezdték sikeres szereplésüket a judo versenyeken.
ElolvasomASE Labdarúgás 2020. február havi értékelések.
ElolvasomNagyon hasznos állomás a nagykőrösi Kőrös Kupa a paksi utánpótlás korú judósoknak, hiszen igen erős mezőny szokott összegyűlni a megmérettetésen, és kiváló felkészülési lehetőséget teremt fiataljaink számára a közelgő korosztályos diákolimpiákra és egyéb komoly versenyekre.
ElolvasomTekintettel arra, hogy a tavalyi rendhagyó farsangi program jól sikerült, idén megismételjük. Vidám, mókás télűző túrával készülünk, amihez természetesen a legfontosabb kellék, egy vidám csapat. Túra végén a Faluházban, önkéntes túratársaink segítségével vendéglátással is készülünk.
ElolvasomA Tolna Megyei Természetbarát Szövetség 2014-ben elhunyt tiszteletbeli elnökére szeretnénk emlékezni ezzel a Gemenci-erdőben rendezendő túránkkal, immár negyedik alkalommal.
Elolvasom2020. április 2-4. között rendezik meg Debrecenben a Főnix csarnokban.
ElolvasomParázs hangulatban ért véget a KTE elleni meccsünk.
ElolvasomMindig is nagy tisztelettel voltunk azok iránt a sportolóink iránt, akik a mindennapos kemény edzésmunka mellett a tanulást is fontosnak tartják. Ezért is különösen nagy öröm számunkra, hogy versenyzőink szép eredményekkel tértek haza az Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságról.
ElolvasomASE Labdarúgás 2019. októberi értékelések
ElolvasomSzeptember utolsó hétvégéjén Fadd-Domboriban találkoztak a legjobb utánpótláskorú kajak-kenusok. Ezúttal nem az egyesületüket, hanem az iskolájukat képviselték a fiatalok, akiknek a diákolimpián való jó szereplés a felvételijükben is többletpontokat jelent.
ElolvasomASE Labdarúgás 2019. szeptemberi értékelések
ElolvasomŐszi időjárás ígérkezik. Az útvonal könnyűsége miatt gyerekek számára is jó program. Egy korábbi túrán itt láttunk szongáriai cselőpókot...
ElolvasomJátssz velünk és nyerj bérletet!
ElolvasomDunaújváros és Pozsony vizein is lehetett találkozni ASE-s kajak-kenussal szeptember közepén: előbbiben a szakosztály apraja-nagyja részt vett, míg Szlovákiában, az Olimpiai Reménységek Versenyén Kertész Gréta képviselte az egyesületet és az országot.
ElolvasomRendhagyó edzést tartottak minap a paksi judósok, hiszen ahelyett, hogy a dojóban vagy a konditeremben gyűltek volna össze, a Duna-part felé vették az irányt a hét utolsó tréningjén.
ElolvasomElső helyen végeztünk a Morgen Ferdinánd Emléktornán.
ElolvasomIdei 3. nyári túránkra készülünk. Aki már volt, azért jöjjön, aki még nem, azért.
ElolvasomFelkészülési mérkőzések és a bajnokság startja egy cikkben.
ElolvasomASE Labdarúgó Szakosztály 2019. június havi értékelések
ElolvasomKövetkező vízitúránkat a Tolnai-holtágban tesszük meg. Gyertek evezni (ha jók lesztek, fürdeni is lehet...)
ElolvasomASE UP. Labdarúgás 2019. május havi értékelés
ElolvasomIndul a nyár, gyertek evezni! Vízitúrára hívunk benneteket, bemelegítésként az Alföldön Dusnok és környéke vár ránk a Vajas-fokról nézve.
ElolvasomDobogós helyen zárták sakkozóink a 2018/2019-s bajnokságot.
ElolvasomHazai pályán nyertünk a KTE ellen.
ElolvasomAz utóbbi hetekben nem telhetett el hét a dunavarsányi edzőtáborban ASE-s kajak-kenus nélkül, ezúttal Juhász István serdülő válogatott kenusunk töltött el egy hetet a komplexumban. Szombaton a kenusok vízi felmérőjét is megtartották, ahová szintén delegáltunk indulókat.
ElolvasomA dunavarsányi edzőtáborban az ifi kenus válogatottat a kajakosok követik, ahol az ASE-t Spiesz Levente és a válogatott Vajda Bence képviseli.
ElolvasomAz utolsó másodpercig partiban voltunk.
ElolvasomSzerdán következik a folytatás.
ElolvasomVégig uraltuk a mérkőzést, aztán feléledt a KTE.
ElolvasomVéget ért a Városi Kosárlabda Bajnokság alapszakasza. Minden mérkőzést lejátszottak a csapatok, így kezdődhet a rájátszás!
ElolvasomASE Labdarúgás 2019. januári értékelések
ElolvasomJubilált a kajak-kenusok paksi fizikai felmérője, az idei volt az ötödik alkalom, hogy itt gyűlt össze a régió utánpótlása egy kis „izomkodásra”. Az elmúlt évekhez képest több újítás is a szombati Héraklész Fizikai Felmérőn debütált élesben, ám a fiatalok lendülete és lelkesedése hozta az évek átlagát.
ElolvasomKönnyű, bulizós, beöltözős kószálásra invitálunk mindenkit Dunakömlőd környékére.
ElolvasomPupp Noémi világbajnokként zárta az ifjúsági korosztályt, az érettségi után válaszút elé érkezett: kajak vagy nem kajak. Ő az első mellett döntött, második szezonját tölti olimpiai bajnokokkal egy csapatban, és szépen közeledik a tokiói öt karikához az ASE 21 éves sportolója.
ElolvasomASE Up. Labdarúgás 2019. januári értékelések
ElolvasomA Tolna Megyei Természetbarát Szövetség 2014-ben elhunyt tiszteletbeli elnökére emlékezünk ezzel a túrával. Bodor Árpád tervezte az első jelzett turistautakat a Gemenci-erdőben és ezzel ráirányította a gyalogos természetjárók figyelmét e gyönyörű tájra.
ElolvasomKét győzelem - közte egy Akadémia legyőzése
ElolvasomA Zsíros Tibor Magyar Kupa Győrben lesz Február 14-16. között.
ElolvasomA második félidőben felébredt ugyan a Kecskemét, de ez kevés volt.
ElolvasomKiemelt éven van túl az ASE kajak-kenu szakosztálya, hiszen sportsikerek mellett sportszervezői sikerektől is hangos volt a 2018-as év: minden korosztályban képviseltük magunkat nemzetközi porondon és emellett több országos versenyt is megszerveztünk Fadd-Domboriban- folytköv…
ElolvasomASE labdarúgás 2018. 11. havi értékelések
ElolvasomASE Labdarúgás 2018. október havi értékelések
ElolvasomKét mérkőzést játszottak a fiatalok
ElolvasomForgalmas héten vannak túl a fiataljaink!
ElolvasomSzeptember utolsó két napja zárta a 2018-as kajak-kenus életet Fadd-Domboriban, ugyanis ezen a hétvégén rendezték meg az idei utolsó versenyt a pályán. Az Országos Diákolimpiára közel 2000 nevezés érkezett, és a fiatalok ezúttal nem az egyesületüket, hanem az iskolájukat képviselték.
ElolvasomA dunaújvárosi kétnapos kajak-kenus regattával érkezett meg az ősz, ugyanis a regionális viadal első napján olyan szél és hullámok fogadták a fiatalokat, ami a szörfösöket is kihívások elé állította volna. A Dunaferr Kupa izgalmas futamokkal és jó hangulattal nyújtott betekintést a kajak-kenus világba.
ElolvasomASE Megye III. Labdarúgó csapat 2018. őszi eredményei
ElolvasomMérkőzésekkel is hangolunk a szeptember 29-én kezdődő idényre.
ElolvasomNyár végi hűsölés a lombok árnyékában, források partján.
ElolvasomFrissen végzett túravezetőnk egy rendhagyó - igény esetén akár hagyományteremtő - kenus túrára invitál minket.
ElolvasomEgyhetes barangolás a bakonyi rengetegben a piros jelzés mentén.
Elolvasom13 mérkőzés, 13 győzelem
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület szakosztályainak 2017-ben elért eredményeiről készült összefoglalók olvashatóak a hírre kattintva.
ElolvasomASE labdarúgás 2018. áprilisi értékelések
ElolvasomSzokásos névvel, de ehhez képest szokatlan helyszínen rajtolt a kajak-kenus versenyszezon április utolsó szombatján: a Tolna Maraton keretein belül tették vízre hajóikat a régió egyesületei, Fadd-Domboriban. Az ASE legkisebbjei kezdték meg a nyárias időben a 2018-as versenyszezont, az ifiknek és a felnőtteknek május közepén a rangsorolóval indul be a gépezet.
ElolvasomA Demeter Teljesítménytúrák leghosszabb és legrövidebb távja is megvalósul idén, 2018. május 12-én
ElolvasomIdén áprilisban szinte nyári melegben készülhetnek a kajak-kenusok, noha a víz hőfoka azért még eltér a júliusban megszokottól. A kicsiket ez még inkább érinti egy-két vízbepottyanással, de válogatottjaink a márciusi hidegben is vízre tették hajóikat. Ők sok száz kilométerrel a hátuk mögött, edzőtáborokból hazatérve készülnek a szezonra.
ElolvasomA 15. forduló, az esélyesek győzelmei mellett egy meglepő eredményt is hozott. Az Ultra Violák egy izgalmas mérkőzésen tudtak nyerni az Alibi KC ellen.
Elolvasom2018. január-februári értékelések
ElolvasomNB-I: Dunaharaszti- ASE 4,5: 7,5 NB-I/B: Tapolca- ASE II 4,5: 7,5
ElolvasomGólgazdag mérkőzésekkel folytatódott a városi bajnokság, de csak a Face Kings - Street Boys találkozó hozott nagyobb izgalmakat.
ElolvasomPécs után Kecskemétet is bevettük, robogunk tovább előre!
ElolvasomA Pécs ellenit behúztuk, de ez is nagyon kellene!
ElolvasomEztúttal a Pest Megyei Bajnokságban vették sikerrel az akadályt a fiatalok.
ElolvasomEgyik szemünk sír, a másik pedig mosolyog, ha visszanézünk az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztályának 2017-ben történt eseményeire, versenyeire. Ismét születtek világszínvonalú sikerek, de veszteségek is értek bennünket. Nézzük, hogy is alakult a tavalyi esztendő!
ElolvasomAz elődöntőben a Falco-Pécs győztese vár a továbbjutóra
ElolvasomPaksi kajak-kenus fölény jellemezte a Tolna Megyei Diáksport Tanács szekszárdi díjátadóját, amelyet az idei esztendőben diákolimpiákon érmet szerzett versenyzőknek szerveztek.
ElolvasomASE Labdarúgás novemberi értékelések
ElolvasomA tavalyi döntősök tovább szárnyalnak és továbbra is hibátlanok, valamint az őket követő mezőnyben sem történt komolyabb változás. Egyedül a Puszta 5 Citynek sikerült 3 hellyel a dobogóra ugrania.
ElolvasomU16 lány bajnoki labdarúgó mérkőzés
ElolvasomMúlt héten még lapátot forgattak a kajak-kenusok, a hétvégén azonban fejest ugrottak a szárazföldi munkába, ugyanis Dunavarsányban fizikai felmérőn mérték össze tudásokat az Alsó-Duna és Dél-Nyugat Magyarország régióban lévő klubok versenyzői. Sok érem mellé a Fair Play díj is az ASE-ba került!Múlt héten még lapátot forgattak a kajak-kenusok, a hétvégén azonban fejest ugrottak a szárazföldi munkába, ugyanis Dunavarsányban fizikai felmérőn mérték össze tudásokat az Alsó-Duna és Dél-Nyugat Magyarország régióban lévő klubok versenyzői. Sok érem mellé a Fair Play díj is az ASE-ba került!
ElolvasomTovábbra is nyeretlen az U20-as csapatunk
ElolvasomOktóber utolsó hétvégéjén az UTE csarnokában léptek tatamira a paksi felnőtt judósok, hogy minél jobb helyezéseket szerezzenek az idei Magyar Kupán.
ElolvasomA Derasimovic vezérelte vendégcsapat szenzációsan dobott távolról, egy percig sem hagytak esélyt nekünk.
ElolvasomKevés pont és kemény védekezés várható a Kecskemét elleni meccsen
ElolvasomElmúlt a nyár, de a sárkány még siklik! Érdemes megnézni a videónkat!
ElolvasomTolnával zárult a kajak-kenusok 2017-es szezonja. A hagyományos év végi verseny főleg a legfiatalabbaknak jelent élményt, akik sok esetben itt állnak először rajthoz, illetve végzik el a versenyekhez köthető szertartásokat.
ElolvasomSzeptember végén, október elején gyújtották be a maradék rakétákat a válogatott kerettagságra pályázó kajak-kenusok. A kétnapos sukorói versenycunami 3 érmet és kettő válogatottságot hozott Paksra.
ElolvasomA Pilis hegység a nevét legmagasabb csúcsáról, a Pilis hegyről kapta, amely szó eredetileg kopasz hegytetőt jelent. A Pilis-tető sokáig lezárt terület volt, hiszen egy katonai bázis működött rajta 1996-ig. A Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján álló kilátóból – megfelelő időjárási körülmények esetén – ámulatba ejtő panorámában lesz részünk. Időpont: 2017. október 21. (szombat)
ElolvasomA sok-sok szorgos paksi kajak-kenus fiatalnak köszönhetően az egyesületek pontversenyének második helyen zárt az ASE, kicsit lemaradva a házigazda Dunaújvárostól a szokásos őszi hétvégén, a Dunaferr Kupán.
ElolvasomA Dél-Dunántúli Kéktúra szisztematikus bejárása Túravezető: Gergely László A túra mottói: A természet tiszta rendszer, abban csak tiszta válaszok vannak. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.
ElolvasomIdőpont: 2010. május 29. (szombat)Helyszín: Alföld, Bács-Kiskun megyeÚtvonal: Kiscsala Vörös-mocsár tanösvény végigjárása – Hajósi pincékTalálkozó, indulás: paksi VMK parkolóból 07:30 óra.
ElolvasomAz Atomerőmű SE Természetjáró Szakosztályának programajánlata: „Kerékpárosan szép az élet!”
ElolvasomDemeter Kerékpáros Teljesítménytúrák 25/50/602010. április 24.
ElolvasomNekem ez a sport az életem. Vízben születtem, vízen élek és remélhetőleg vízen halok meg.
ElolvasomNemzetközi "Duna Liga" bocsa bajnokság lesz a hétvégén a szokásos "Bocsa Dromban" a Deák Iskola tornatermében.
ElolvasomVarjú Gábort az Atomerőmű SE vitorlaszakosztály egyik vezetőjét kérdeztem a Sportágválasztón a vitorlázásról. Gábor már gyerek kora óta szerelmes ebbe a sportba és minden szabadidejében a hullámokat szeli, vagy a gyerekekkel próbálja megszeretetni ezt a csodálatos sportot.
ElolvasomA Nagy Sportágválasztón a judo után ismét egy nagyon kemény sportág képviselőjét, Feil Imrét a kajak-kenu sportág egyik rettenetesen jó edzőjét kérdeztük. Imre már gyerek kora óta a kenuval foglalkozik. Sportolóként és edzőként is rettenetesen kemény munkát végez.
ElolvasomA Nagy Sportágválasztó alapítói sajtótájékoztató keretében adták hírül, hogy 2010-ben a rendezvény túllép Budapesten határain és 15 vidéki városban is megjelenik. A fővárosban a rendezvényt 2007 szeptemberében indított útjára a Merkapt Maraton Team SE, hogy egy évben kétszer májusban és szeptemberben rendszeresen lehetőséget adjon a sportot „kínáló” és a sportot „kívánók” számára, hogy egymásra találjanak.
ElolvasomKedves Túratársam! Örömmel nyújtom át a 2010. évi programtervezetünket a hagyományos kisfüzet formájában.A Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztálya ez évben is egységes szerkezetbe foglalt éves programtervet dolgozott ki, így könnyen követhető az év során is az eseménynaptár. Érdemes is lapozgatni, nyomon követni a programokat, hiszen ez évben is sok-sok különböző eseménnyel, túrával készülnek a túravezetők, programszervezők. Nekünk, túravezetőknek az a célunk, hogy a túrákon, rendezvényeken mindenki jól érezze magát, szívesen látjuk az egyesületi tagokat és az egyesületeken kívülieket egyaránt.
ElolvasomA paksi kosárlabda szurkolók által nyáron életre hívott Atomic Boys Szurkolói Egyesület céljai között szerepel többek közt az egészséges életmód népszerűsítése, a város iránti elkötelezettség erősítése. Éppen a fentiek miatt invitálta tevékeny munkára tagjait a szárnyait bontogató Egyesület a hétvégén.
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület Cselgáncs és Kajak-Kenu Szakosztályának sportolói és edzői összefogva dolgoztak a Dunapartért.
ElolvasomTudtad-e, hogy nem minden hulladék szemét? És hogy mennyi alumínium dobozból készülhet egy új bicaj? Ha szeretnéd megtanulni, hogy melyik hulladéknak hol a helye és nincs ellenedre egy jó kis játék sem, akkor találkozzunk a „Zöldfülű” Játszóházban 2007. október 14-én 9-től 15 óráig az ASE Sportcsarnokban. Velünk lesz a játszóházban a Coca-Cola ugrálóvára és mászófala. Találkozhatsz ZÖLD TÓDORRAL és PUPILLÁVAL, az élő macskabagollyal. Egy kedves állatorvostól hasznos tanácsokat kaphatsz a kisállattartásról az állatsimogatóban. Képeket rajzolunk a veszélyeztetett állatokról, amit a kiállítás után összefűzünk és egy vörös könyvet készítünk belőle. Az arcfestő műhelyben magad is védett állattá változhatsz! Lesz sok-sok kézműves foglalkozás, arcfestés, hétpróba, tűzoltó és rendőrségi bemutató. A kicsiket a Babaszőnyegen fajátékok várják. Amíg játszol, Anya a BABABÖRZÉN elcserélheti a kinőtt ruháidat. A belépőt hozd magaddal! Egy újrahasznosítható hulladékot, melyet a csarnok előtti MEGFELELŐ szelektív konténerben kell elhelyezned! A rendezvény szervezője és lebonyolítója az ASE Szabadidősport Szakosztálya Támogatóink: Paksi Atomerőmű Zrt.; Dunakom Kft.; Parlagfű Alapítvány; Opel Gemenc; Coca-Cola; MOGYI Kft.; Milánó Cukrászda; Duna-Dráva Nemzeti Park; Dr. Király László; Fortuna Rádió; PIR Kft.; Újvárosi Gazdabolt; Wahl TŰZÉP; Kajári Ker.Bt; Beanett Bt.; Helen Doron Nyelviskola-Paks; Öko-Pack; Tűzoltóság; Mecsekextrém Park Információ: Sánta István 20/264-7840
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület szabadidőseiből álló sárkányhajócsapat a Holt-Duna Tolna csapattagjaival kiegészülve, a Leányfalui Medencés Sárkányhajó Viadalon a 11 csapatos Szabadidős MIX és a 6 csapatos OPEN kategóriákban egyaránt első helyezést ért el. Siklik a sárkány, ki tudja, hol áll meg!
ElolvasomGalériával frissítve - Szeptemberben egy napra ismét az iskolások vették birtokukba az ürgemezei strandot, hiszen immár hatodik alkalommal itt került megrendezésre a Paksi Sportágválasztó. 24 sportág közül válogathattak a fiatalok, akik ki is használták a kivételes pénteki lehetőséget.
ElolvasomA túra időpontja (az április 22-i DunaTúra Szülinapi Teljesítménytúra érdekében) módosult, de a várakozások nem: a túravezető orchideát szeretne látni és a kirándulóknak mutatni…
BővebbenSoron kívül beesett a dunaföldvári Dunatúra Egyesület Születésnapi Teljesítménytúrára szóló meghívása, aminek szeretnénk eleget tenni.
BővebbenA kedvező időjárásban bízva gyalogos telihold-túrát szervezünk, ha van kedvetek jönni, gyertek velünk.
BővebbenMagyar Kupa - Negyeddöntő
BővebbenAlapszakasz - XXII. forduló
BővebbenA Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán túrázunk, egy tömegközlekedéssel nem túl könnyen megszervezhető szakaszon. Várható látnivalók: az erdő. Van kiszállási lehetőség 15 km-nél, gyerek kéktúrázók kedvéért.
BővebbenAlapszakasz - IX. forduló
BővebbenMi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve 2021-ben az Országos Kékkör bejárását szervezték meg 3240 fő részvételével. A hagyomány folytatásaként 2022 október 8-án, a kék sáv jelzést követve újra az ország végig járása a cél. Az Országos Kékkör 3 kéktúrarészén; az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoporttal összesen mintegy 2585 km-t teszünk meg egy nap alatt együtt. Az esemény különlegessége, hogy a túra napján a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető. A csoportok mozgása által húzott kék vonal a nap végére kirajzolja a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát. Hagyományteremtő céllal, a nemzeti parkok és természetjáró egyesületek szakmai segítségével az MTSZ ezzel a túranappal szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.
BővebbenSzokásos vízitúránkra hívlak titeket. Idén egy új, változatos szakasz vár ránk homokpadokkal, sok fürdéssel, esetleg egy kis sörözés/jégkrémezéssel.
BővebbenAlapszakasz - XXII. forduló
BővebbenA Tolna Megyei Magyar Természetbarát Szövetség által szervezett, már 6. éve szokásos februári Gemenc-túrához csatlakozunk: Árpi bácsira emlékezünk és egy könnyűt túrázunk. [Az első jelzett utakat Bodor Árpi bácsi tervezte a Gemencben, ő irányította a gyalogos természetjárók figyelmét erre a tájra.]
BővebbenAlapszakasz - IX. forduló
BővebbenAlapszakasz - XVIII. forduló
BővebbenMagyar Bajnokság - V. forduló
BővebbenPapíron a piros túra utolsó szakasza, de a változtatások miatt még maradtak etapok. Sebaj, gála-túrázás, rövid táv, dunai ártér, gyönyörű kilátás vár ránk. Gyertek velünk!
BővebbenVan Péter Imi túravezető-társunknak a vizek mentén haladó kerékpártúra-sorozata. (Nem, még mindig nem vízibiciklivel.) A jövő hét második felében tervezett, de tudjukki miatt elmaradó Tisza-kerékpártúrára megemlékezve szombaton csatlakozhatunk Imihez egy félnapos, Paks környéki tekerésre.
BővebbenTekintettel arra, hogy a tavalyi rendhagyó farsangi program jól sikerült, idén megismételjük. Vidám, mókás télűző túrával készülünk, amihez természetesen a legfontosabb kellék, egy vidám csapat. Túra végén a Faluházban, önkéntes túratársaink segítségével vendéglátással is készülünk.
BővebbenA Tolna Megyei Természetbarát Szövetség 2014-ben elhunyt tiszteletbeli elnökére szeretnénk emlékezni ezzel a Gemenci-erdőben rendezendő túránkkal, immár negyedik alkalommal.
BővebbenMagyar Bajnokság - XIV. forduló
BővebbenIdei 3. nyári túránkra készülünk. Aki már volt, azért jöjjön, aki még nem, azért.
BővebbenKövetkező vízitúránkat a Tolnai-holtágban tesszük meg. Gyertek evezni (ha jók lesztek, fürdeni is lehet...)
Bővebbenndul a nyár, gyertek evezni! Vízitúrára hívunk benneteket, bemelegítésként az Alföldön Dusnok és környéke vár ránk a Vajas-fokról nézve.
BővebbenA Tolna Megyei Természetbarát Szövetség 2014-ben elhunyt tiszteletbeli elnökére emlékezünk ezzel a túrával. Bodor Árpád tervezte az első jelzett turistautakat a Gemenci-erdőben és ezzel ráirányította a gyalogos természetjárók figyelmét e gyönyörű tájra.
BővebbenEgyhetes barangolás a bakonyi rengetegben a piros jelzés mentén.
BővebbenFrissen végzett túravezetőnk egy rendhagyó - igény esetén akár hagyományteremtő - kenus túrára invitál minket.
BővebbenNyár végi hűsölés a lombok árnyékában, források partján.
BővebbenDunaharasztiba látogatnak az ASE sakkozói az NB-I 6. fordulójában.
BővebbenU16 lány bajnoki labdarúgó mérkőzés Dunaújváros-ASE
BővebbenDél-Dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó Mattyon
BővebbenA Dél-Dunántúli Kéktúra szisztematikus bejárása Túravezető: Gergely László A túra mottói: A természet tiszta rendszer, abban csak tiszta válaszok vannak. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17