Két olimpikonunkat, Pupp Rékát és Gercsák Szabinát sikerült néhány mondat erejéig olimpiai élmenyeikről faggatnunk a városi ünnepélyes fogadásuk napján.
ElolvasomPupp Réka még nem utazott haza a párizsi olimpiáról, így későbbre tolódik a személyes interjú, de elevenítsük fel a múlt hét eseményeit, mert gyönyörűen teljesítettek lányaink.
Elolvasom2024-ben is Fadd-Dombori adta a helyszínét a Vidék Bajnokságnak, amelyet az Atomerőmű Sportegyesület és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közösen szervezett már sokadik alkalommal, és ezúttal a szélviszonyok is ideális pályaviszonyokat teremtettek.
ElolvasomJúnius végén utánpótlásunk a megújult környezetű sukorói versenypályán, a Magyar Kupa keretein belül versenyeztek.
ElolvasomJúnius második hétvégéjén Fadd-Domboriban versenyeztek fiataljaink a Magyar Kupa részvételekért, ahol rendezőként is megkezdtük a 2024-es esztendőt.
ElolvasomA 2023-as szakosztályi élet igencsak eseménydúsra sikerült.
ElolvasomMájus közepén a szokásokhoz híven Győrben gyűltek össze a hazai kajak-kenus klubok, hogy a maratoni országos bajnokságon versenyezzenek. Az ASE-s versenyzők három arannyal és sok értékes helyezéssel zárták ezt a hétvégét.
ElolvasomTolna adja már hosszú évek óta a szezonkezdő regattát, április közepén a holtágon kezdtük meg a kajak-kenus vízi versenyszezont.
ElolvasomEzen a túrán a Zselic déli csücskébe kalandozunk el, melynek apropóját az adja, hogy 2023 októberben adták át a Zselic legmagasabb pontján – Hollófészek 358 m- épített kilátót, ami kb. 18 m magas, 9 szintes építmény.
ElolvasomA hagyományos tolnai versennyel zártuk a 2023-as vízi szezont.
ElolvasomSzeptember utolsó szombatján tartottuk a hagyományos regionális versenyünket a fadd-dombori kajak-kenu pályán, ahol a legkisebbektől az ifikig mérettek meg a fiatalok.
ElolvasomNyílt, egyéni 50 vegyes gurításos tekeverseny
ElolvasomVidék Bajnokságnak adott helyet Fadd-Dombori július elején, és a háromnapos viadalon, ami az országos bajnokságra is kvalifikált, születtek szép ASE-s eredmények, és a pálya is megmutatta mindkét oldalát.
ElolvasomJúlius első hétvégéjén a legifjabb kajakosok és kenusok találkoztak az Eszkimó-Indián Játékok keretében, ahol ismerkedtek és versenyeztek egy jót.
ElolvasomJúnius közepén felnőtt kajakosaink a krakkói Európa Játékokon, utánpótlásunk a Fadd-Dombori Magyar Kupán versenyeztek.
ElolvasomEseménydús heteken vannak túl az ASE judósai.
ElolvasomA 44 ország 344 judósa állt rajthoz az Ulánbátorban megrendezett mongol Grand Slam-en, melynek helyezés pontjai már 100%-ban hozzájárultak az olimpiai ranglistához. Ennek megfelelően igen erős mezőny gyűlt össze az egyes súlycsoportokban.
ElolvasomJúnius első hétvégéjén Fadd-Domboriban versenyeztünk a Magyar Kupa részvételekért, ahol rendezőként is megkezdtük a 2023-as esztendőt.
ElolvasomMájus végén Győrben gyűltek össze a hazai kajak-kenus klubok, hogy a maratoni országos bajnokságon versenyezzenek. Az ASE-s versenyzők kitettek magukért, négy arannyal és sok értékes helyezéssel zárták ezt a hétvégét.
ElolvasomA Maty-ér adott otthont a felnőtt és U23-as férfiak első válogatójának, illetve a hölgyek és az ifjúsági versenyzők tájékoztató versenyének. Biztató rajtot vettünk, ami a hétvégi, szegedi világkupán íródik tovább.
ElolvasomÁprilis utolsó két napjának mindegyikén versenyzett ASE-s kajak-kenusunk, szombaton az Újpesti-öbölben, vasárnap Kaposváron melegítettek a szezonra a sportolók.
ElolvasomPálfi Katalin beszámolója
ElolvasomMegvolt a városi évnyitó a tekézőben. Remek hangulatban, sportszerűen és lelkesen játszottak a résztvevők.
ElolvasomVadregényes szurdok, impozáns várrom, misztikus erdei temető a Vértesben.
ElolvasomOktóber első napján zárult a Fadd-Dombori versenypálya 2022-es szezonja, ezen a szombaton zajlott a Kammerer Zoltán Regionális Kupa, ahová 13 egyesület közel 300 sportolója nevezett.
ElolvasomAz ifi és U23-as világbajnokság, ahol hárman is képviselik az ASE-t, előtti héten zajlott le a felnőtt magyar kajak-kenu országos bajnokság, ahol klubunk az éremtáblázat negyedik helyén végzett.
ElolvasomGyermek, Kölyök Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny
ElolvasomVidék Bajnokságnak adott helyet Fadd-Dombori július közepén, és a háromnapos viadalon, ami az országos bajnokságra kvalifikált, születtek szép ASE-s eredmények, ám a legkisebbek nem tudták megmutatni, hogy mit tudnak, ugyanis a viharos szél miatt törölni kellett az utolsó nap délutánjainak futamait.
ElolvasomFadd-Dombori abszolút visszakerült a kajak-kenus vérkeringésbe, idén már a második versenyt rendeztük: a Magyar Kupa két napján több, mint 1000 gyerek szállt vízre.
ElolvasomJó hangulatú verseny zajlott a tekézőben
ElolvasomBeindítottuk Fadd-Domborit: 2022-ben összesen négyszer látjuk vendégül a régió és az ország kajak-kenusait, június első hétvégéje volt az első a sorban. Szombaton a Csay Renáta Akadémia kajakosai és kenusai, illetve a Kammerer Akadémia kenusai, másnap a Kammerer Akadémia kajakosai szálltak vízre, hogy kivívják a június végén, szintén Fadd-Domboriban sorra kerülő Magyar Kupán való részvételt.
ElolvasomVonta felpakolva, másik vonta is felpakolva, lapátok, mentőmellények, a kenusoknak térdeplők bepakolva, irány Győrbe, a maratoni országos bajnokság szinte örökös házigazdájához. Versenyzőink 2 arany és 3 ezüstérem mellett nagyon értékes, sokat érő helyezéseket is szereztek, megágyazva ezzel az idei évnek!
ElolvasomA tolnai versennyel a legkisebb kajak-kenusaink is belekóstolhattak a versenyzés izgalmába: a holtágon rendezett versenyre a régió egyesületei jöttek el, ahol egy hasznos nappal és jó versenyekkel gazdagodtak.
ElolvasomViva! Megvan az Atomfutás 2023-es versenykiírása! ...mert futni jó...
ElolvasomHárom fordulón van túl a csapat
ElolvasomÉvnyitó 50 vegyes és Újévi Mix versenyek kiírása
ElolvasomAz MVM Paksi Atomerőmű Zrt. csapata rendezte a 2021. évi találkozót!
ElolvasomOktóber első szombatján egy régiós versennyel búcsúztattuk az idei évre a Fadd-Dombori kajak-kenu pályát, ahol a 8 évesektől a 18 évesekig mindenkinek volt tere megmutatni tudását.
ElolvasomRemek mérkőzésen maradtunk alul az Alba ellen.
ElolvasomA Sióagárd és Szekszárd közötti szakasz adott helyet a II. Sió Kupának, ahol az ASE kajakos lányai és kenus fiúi az egyik legnépesebb csapatot alkották.
ElolvasomAz ősz első regionális versenyének a dunaújvárosi öböl adott otthont, ahol az ASE csapata az egyesületi rangsorban harmadik helyen végzett.
ElolvasomOrszágos igazolt és amatőr csapat és egyéni tekeverseny.
ElolvasomNyílt, 40 vegyes , egyéni verseny
ElolvasomHa július vége, augusztus eleje, akkor országos bajnokság a legifjabb kajak-kenusoknak: a Sukorón rendezett regattáról az ASE-s utánpótlásának a sok értékes helyezés mellett a leggyorsabbaknak járó aranyból is jutott négy! És nyitott maradt a verseny, hiszen az utolsó 10 futamot a szervezők kénytelenek voltak törölni.
ElolvasomPupp Zsuzsanna több korosztálynál is értékelte a szezont.
ElolvasomFadd-Dombori nem először mutatkozott be idén, de a legnagyobb közönség most hétvégén volt a pályán és mellette is: Vidék Bajnokság házigazdája volt a holtág. 56 egyesület több, mint 1300 versenyzője közül az Atomerőmű SE Kajak-kenu Szakosztálya az éremtáblázat 4. helyén végzett.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén válogatott versenyzőink az Európa-bajnokságon, míg fiataljaink a Magyar Kupán tették vízre kenuikat-kajakjaikat: mindenhonnan került Paksra érem.
ElolvasomA megújult akadémiai rendszerben álltak rajthoz a régió kajak-kenus fiataljai június első hétvégéjén Fadd-Domboriban, hogy onnan kvalifikálják magukat a három héttel későbbi országos kupára. Az ASE-soknál voltak debütálók, akikre szép folytatás vár!
ElolvasomA szokásokhoz hűen a győri Aranypart adott otthont a kajak-kenusok legnagyobb hazai regattájának, a maratoni országos bajnokságnak. Péntektől vasárnapig folyamatosan csökkent a versenyzők életkora, ám minden napról vannak érmeink: biztos lábakon áll a szakosztály.
ElolvasomASE Labdarúgás 2020. év őszi értékelések
ElolvasomRendhagyó módon és időben, de egy rendhagyó évben hogyan máshogy, került sor a kajak-kenusok maratoni országos bajnokságára, ahonnan a paksi versenyzők egy arany mellett két ezüst- és három bronzérmet hoztak Paksra.
Elolvasom80 vegyes gurításos országos amatőr megmérettetés.
ElolvasomRendhagyó időpontban- mikor máskor, ha ilyen évet élünk-, iskolaidőben, szeptember közepén került sorra a legifjabb kajak-kenusok országos bajnoksága a Velencei-tavon, Sukorón.
ElolvasomEredményekben gazdag 2019-es évet zártak az ASE szakosztályai!
ElolvasomAugusztus utolsó hete nagyüzem volt a hazai kajak-kenusoknál, hiszen előbb a felnőtt, majd a serdülő, ifi, U23-as országos bajnokságot rendezték meg a szolnoki holtágon. Az előbbin 3, az utóbbin 11 ASE-s elsőségnek lehetett szemtanúja a publikum.
Elolvasom40 vegyes gurításos, nyílt verseny pályabeosztás
Elolvasom40 vegyes gurításos , nyílt verseny
Elolvasom1457 versenyző, egy 55 egyesület, 324 futam, 3 nap: a Fadd-Domboriban rendezett kajak-kenus Vidék Bajnokságon volt nyüzsgés, csalódottan maximum egy-egy eredmény miatt távozhattak az egyesületek- az ASE nem ezek közé tartozik.
ElolvasomJúlius első szombatján a Tolnai-holtág partján találkoztak egymással a kajak-kenu vonták, hogy a rajtuk lévő hajókban a régió egyesületeit képviselő, utánpótláskorú versenyzőik mérkőzzenek meg egymással. A családi hangulatú versenyen öt paksi elsőség született.
ElolvasomBefejeződött a verseny, Zavarkó Vilmos megvédte címét.
ElolvasomASE Labdarúgás 2019. őszi értékelések korosztályonként
ElolvasomAz ez évi Mikulás kupát a szokásokhoz híven, a jól megszokott helyszínen, a Bezerédj Általános Iskola tornacsarnokában rendezte meg az Atomerőmű SE Judo Szakosztálya.
Elolvasom2020 évi Vegyes páros Tekeverseny!
ElolvasomSzeptember utolsó hétvégéjén Fadd-Domboriban találkoztak a legjobb utánpótláskorú kajak-kenusok. Ezúttal nem az egyesületüket, hanem az iskolájukat képviselték a fiatalok, akiknek a diákolimpián való jó szereplés a felvételijükben is többletpontokat jelent.
ElolvasomPaksiak is lapátot ragadtak az idén Ukrajnában, Kijevben megrendezett sárkányhajó világbajnokságon: a magyar csapatnak tagja volt Kirschner Zoltán és Viktor Endre, az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztályának kenusai is. A magyar hajók immár hagyományosnak mondható jó szereplése idén sem maradt el, a kenusok nyakába is világbajnoki aranyérem került. De haladjunk sorjában.
ElolvasomNyílt 50 vegyes gurításos verseny pályabeosztása.
ElolvasomAz ifi, U23-as világbajnokságot követő héten került sor kajak-kenusaink országos bajnokságára, ahol topformát mutattak versenyzőink: 11 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmünkkel a 76 nevezett egyesület közül negyedik helyen végeztünk az ob éremtáblázatán!
ElolvasomAugusztus első hétvégéjén Sukorón mérették meg magukat a legfiatalabb kajak-kenusok. Az országból az ASE delegálta a 7., összesen 46 10-14 éves, fiatalt a versenyre, ahonnan szép számban kerültek haza érmek, szép helyezések.
ElolvasomHosszú még az út, de jó irányban haladnak a fiatalok
Elolvasom1300 versenyző, egy híján ötven egyesület, 266 futam, 3 nap: a kajak-kenus Vidék Bajnokságon komoly ASE-s eredményeknek tapsolhattunk, ami egy fontos állomás volt a nyár következő versenyei előtt.
ElolvasomRemek hangulatú családias rendezvény volt a tekéseknél
ElolvasomEz történt 2018-ban az ASE szabadidős szakcsoportjaiban.
ElolvasomHa május, akkor az a kajak-kenusoknál a maratoni országos bajnokság, aminek állandó házigazdája Győr, ahol keringenek a folyók és pezseg az élet. Ezen a hétvégén rekordszámú, 2300 nevezés érkezett, ami izgalmas futamokat adott és eredményes ASE-s szerepléssel zárult.
Elolvasom2019-ben is maratoni teke és általános iskolák közötti tekeverseny.
ElolvasomASE Labdarúgás 2019. januári értékelések
ElolvasomASE Up. Labdarúgás 2019. januári értékelések
ElolvasomPaks a legjobb 1000 fő feletti társaság
ElolvasomSzeptember utolsó két napja zárta a 2018-as kajak-kenus életet Fadd-Domboriban, ugyanis ezen a hétvégén rendezték meg az idei utolsó versenyt a pályán. Az Országos Diákolimpiára közel 2000 nevezés érkezett, és a fiatalok ezúttal nem az egyesületüket, hanem az iskolájukat képviselték.
ElolvasomA nyáron véghez vitt pályafelújítás és a nyár végének alkalmából nyílt versenyt rendezünk.
ElolvasomASE Up. Labdarúgás 2018. június havi értékelések
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület szakosztályainak 2017-ben elért eredményeiről készült összefoglalók olvashatóak a hírre kattintva.
ElolvasomPaksi általános iskolák közötti hagyományos verseny és nyílt amatőr verseny a kiírás szerint.
Elolvasom2018. április 14 -én szombaton gyalogtúra a Vértesben Túravezető: Adorján József Indulás: 7 órakor a CsDKK parkolóból
ElolvasomKét csapatunk is részt vett a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában rendezett tornán.
ElolvasomOrszágos igazolt és amatőr megmérettetés
ElolvasomÚjévi Mix verseny eredmények
ElolvasomA Pestmegyei Bajnokság legutolsó fordulójában Piliscsabán játszott a GYKSE-vel vegyes U14-es csapatunk a Göd és a hazai PAFC Basket ellen.
ElolvasomASE labdarügás decemberi értékelés
Elolvasom2018. év első nyílt versenye
ElolvasomBoldog Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk a Tekéseknek!
ElolvasomIV. Paksi Nyílt Vegyes páros Tekeverseny
ElolvasomASE Labdarúgás novemberi értékelések
ElolvasomEgy sima siker után az OSE ellen már nehezebben ment, de végül meglett.
ElolvasomSE Labdarúgás 10. havi értékelések
ElolvasomVegyes páros és összetett csapat eredmények
ElolvasomA fiú serdülő korosztályban is megkezdődött a 2017/2018-as szezon.
ElolvasomHa az időjárás is úgy akarja, az egykori Buda, Óbuda és Pesthidegkút határában teszünk egy szép túrát ezen a hétvégén. Túránk során szép sziklaképződmények mellett, kellemetes klímájú tölgyesekben, fenyvesekben és vegyes erdőkben sétálunk, hangulatos pihenőhelyeken pihenhetünk és nem utolsósorban nagyszerű kilátóhelyekről csodálhatjuk meg a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység és kis szerencsével akár a Börzsöny vonulatait, és madártávlatból nézhetünk le Budapestre.
ElolvasomElolvasom
XVI. Villamosenergia-iparági Teketalálkozó Összesített eredmény: 1. Paksi Atomerőmű Rt. 57 pont Férfi egyéni: 2. Kovács András 595 fa 8. Suplicz Sándor 573 fa 37. Hercegfalvi József 539 fa 41. Fenes László 532 fa 47. Szalai János 525 fa Női csapatverseny: 2. Paksi Atomerőmű Rt. I. 15. Paksi Atomerőmű Rt. II. Férfi csapatverseny: 2. Paksi Atomerőmű Rt. I. 3. Paksi Atomerőmű Rt. II. Összetett csapatverseny: 1. Paksi Atomerőmű Rt. I. 12. Paksi Atomerőmű Rt. II. Vegyes páros verseny: 1. Gyarmathy Katalin-Kovács András 572 fa 12. Hegedűs Magdolna-Hercegfalvi József 519 fa 13. Sztanóné Körösztös Lívia-Suplicz Sándor 517 fa Női egyéni verseny: 6. Gyarmathy Katalin 536 fa 12. Hegedűs Magdolna 513 fa 16. Hermann Zoltánné 482 fa
ElolvasomMaratoni 8 fordulóból álló Kispest Open strandröplabda versenysorozat elérkezik az utolsó "A+" kategóriás állomásához, VII. fordulót PAKSON rendezik, ami már egy jól bevált helyszín a magyar strandröplabdázás és a Kispest Open történetében, ami a felnőtt versenyeket illeti. Paksi forduló többszörös izgalmakat tartogat, ugyanis idei szezonban Paks a kiemelt helyszín a sorozatban, kiemelt pontokért (országos ranglista pontokért) küzdenek az ország legjobb strandröplabdázói az ürgemezei strandon.
ElolvasomÖsszesen négy számban végzett ASE-s kajak-kenus az első helyen a szeptember 6-i Atomfutáson. Az idén már harmadik éve megvalósult Atomfutás ez alkalommal is a Kenyér-, Hal- és Borünnep programrészeként várta a szabadidősport és az élmények kedvelőit, akik tucatnyi versenyszám közül válogathattak, 600 métertől kezdve egészen a 31,5 kilométeres távig.
ElolvasomGyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny, EORV Válogató VersenySukoró2009. 07. 31- 08. 02.; péntek-vasárnap
ElolvasomVidék BajnokságSzolnok2009. 07. 17-19. péntek-vasárnapK-1 ffi, serdülő VI. kcs. 500 m 4. Széperdei RenátóK-1 ffi, serdülő V. kcs. 500 m 6. Árki DávidK-1 női, serdülő VI. kcs. 500 m 3. Fenyvesi RékaC-1 ffi, serdülő VI. kcs. 500 m 6. Kovács BálintK-1 ffi, ifjúsági 500 m 4. Somorácz TamásC-1 ffi, ifjúsági 500 m 4. Rohn RichárdC-2 ffi, felnőtt 500 m 1. Molnár Mihály-Prancz ZoltánC-1 ffi, felnőtt 500 m 2. Prancz ZoltánC-1 ffi, U23 500 m 4. Molnár Mihály; 5. Haag ZoltánC-4 ffi, felnőtt 500 m 1. Rohn Richárd-Molnár Mihály-Prancz Zoltán-Haag ZoltánK-1 ffi, ifjúsági 1000 m 4. Somorácz TamásC-1 ffi, serdülő VI. kcs. 1000 m 6. Kovács BálintK-1 női, serdülő VI. kcs. 1000 m 4. Kiszli VandaK-2 ffi, serdülő VI. kcs. 1000 m 2. Széperdei Renátó-Nagy Zsolt (Győr)C-2 ffi, U23 1000 m 2. Molnár Mihály-Rohn RichárdK-2 ffi, serdülő V. kcs. 1000 m 2. Árki Dávid-Bakos Dávid (Győr)K-2 női, serdülő VI. kcs. 1000 m 2. Fenyvesi Réka-Kiszli VandaK-2 ffi, ifjúsági 1000 m 1. Somorácz Tamás-Kiss Csaba (Kőrös)MK-1 ffi, kölyök III. kcs. 3x200 m váltó 6. Lukács Barna-Kovács János-Horányi PéterMK-1 női, kölyök III. kcs. 3x200 m váltó 5. Fritz Anett-Vajda Eszter-Lukács PetraMK-1 vegyes, gyermek II. kcs. 4x500 m váltó 1. Széperdei Bence-Pupp Noémi-Kerti Tamás-Ágoston VesztaMK-4 ffi, kölyök III. kcs. 4000 m 4. Lukács Barna-Kovács János-Vucsák Norbert-Széperdei BenceK-2 női, serdülő VI. kcs. 4000 m 3. Fenyvesi Réka-Kiszli VandaK-2 ffi, serdülő V. kcs. 4000 m 6. Lukács Bence-Árki DávidC-1 ffi, serdülő V. kcs. 4000 m 3. Blatt Kristóf; 8. Péri DávidMK-1 ffi, kölyök III. kcs. 4000 m 1. Pinczés Alexander; 8. Molnár BalázsC-2 ffi, kölyök IV. kcs. 4000 m 4. Till József-Ledneczky ZoltánPC-2 ffi, gyermek I-II. kcs. 2000 m 3. Fritz Krisztián-Brackó ZsomborMC-1 ffi, gyermek I-II. kcs. 2000 m 2. Koleszár ZoltánMK-2 női, gyermek II. kcs. 2000 m 4. Fritz Anett-Ágoston VesztaPC-2 ffi, kölyök III. kcs. 2000 m 4. Kővágó Attila-Török Aurél; 7. Szendi Csaba-Füredi MátyásMK-1 ffi, gyermek I. kcs. 2000 m 9. Kerti TamásMK-1 női, gyermek I. kcs. 2000 m 1. Pupp NoémiTC-4 ffi, gyermek I-II. kcs. 2000 m 6. Kovács Ákos-Róka Bence-Kasi Mátyás-Cseh OlivérEdzők: Bedecs Ferenc; Meczker András; Gutai Dániel; Feil ImreBedecs Ferencvezetőedző
ElolvasomIII. Tatai Honvéd Kupa, Nyílt Országos Teke Verseny
Elolvasom2017. augusztus végén, szeptember elején a judo szerelmeseinek figyelme Magyarországra irányult, hiszen Budapesten került megrendezésre a judo világbajnokság.
ElolvasomAz egy éves szolnoki kitérő után visszatérő Troy Barniest faggattuk döntésének hátteréről.
ElolvasomFrissen kinevezett vezetőedzőnk mesélt szerződtetéséről, illetve értékelte a csapat helyzetét.
ElolvasomJúnius 3-5 között Sopronban vettünk részt az Országos U11-es (Kenguru) Jamboree-n
ElolvasomElolvasom
Két győzelemmel rajtoltak a fiatalok.
ElolvasomJó hangulatú, sportos hétvégén vannak túl testvérvárosunkban a lányok
ElolvasomImmáron minden felnőtt magyar játékosunk szerződéssel rendelkezik a következő idényre is!
ElolvasomA Szegeden ezüstérmet szerző junior csapat edzője, Nagy Gábor élménybeszámolója az ominózus hétvégéről.
ElolvasomA Kiemelt Junior Bajnokság alsóházi rájátszásának lejátszott mérkőzései
ElolvasomA nyári felkészülés kezdetén A nyári felkészülés kezdetén a 2010/2011-es országos kadet bajnokságra kosárlabdában a megfelelő fizikai és technikai (posztképzés kezdete) és taktikai képzést, egy harcos jól küzdő, jól versenyző minden poszton 2-3 azonosképességű ,szerkezetileg magas csapat kialakítását szerettük volna elérni. Eredményesség szempontjából minimálisan az országos döntőbe jutást ill. maximálisan a legjobb négy közé kerülést tűztük ki célként( félhivatalosan az edzői stábon belül a dobogóra kerülést).Ez a játékosállomány és az ellenfelek ismeretében reális és teljesíthetőnek tűnt.Főleg úgy,hogy a Monoron amatőr szinten kosárlabdázó 204 cm-es Gomola Bence leigazolásával és beiskolázásával szerkezetileg sokat erősödtünk, bár látszott sok mindent kell pótolnia a korosztályában játszó kevés magasemberekhez képest.Szakmailag egy kicsit bővebben a zónavédekezések és ellene való támadás, 3:3 elleni játék variációi a korosztályos képzési feladatoknak megfelelően, az egészpályás letámadások és a labdafelvitel ellenük , az életkornak megfelelő fizikai képzés (saját testsúllyal) ill. megfelelő alapállóképesség kialakítása volt a fő cél.Emellett szerettünk volna minél több nemzetközi mérkőzést játszani,hogy olyan sebeséggel és intenzitással találkozzunk és találkozzunk a külföldi mentalitással ami a megfelelő fejlődést biztosítsa és minél több tapasztalatot tudjunk szerezni.( Ebbe már 2010 februárjában Szabadkán sikeresen belekóstoltunk.) Másik feladat volt a 96-os születésű 8.osztályba járó játékosok felvételire való felkészülése, a középiskolásoknak meg a megfelelő tanulmányi szint elérése és megtartása. Az előző év végzős 8.-os tanulók beiskolázása a korosztályos válogatott kerettag Braun Bence kivételével ( aki végül vissza is ment Bajára ) sikerült az ESZI-be ill. a Vak Bottyán Gimnáziumba. A gyenge tanulmányi eredménnyel rendelkező 205 cm-es szintén még kezdő Balogh Dánielt ugyan felvették az I István Szakmunkásképzőbe gázszerelőnek de ő az utolsó pillanatban átiratkozott a Vak Bottyánba német nyelvi osztályba ami már akkor látszott nem fog menni neki,bár fogadkozott összeszedi magát.(Nem sikerült.) A csapathoz érkezett ebben az évben még Dombóvárról Beák Balázs és Dunaújvárosból Veszprémi Zsolt. A felkészülés kezdetére sikerült kialakítani egy olyan társaságot ahol az edzésen is tudtunk egymás ellen ellenállást kifejtő csapatokat kialakítani. Így egy hatéves építkezés után kialakult egy reményteljes a versenykosárlabdához alkatilag alkalmas magasszerkezető csapat amelyből joggal remélhettük és reméljük, hogy a felnőtt csapatba minél többen bekerülhetnek majd. Sajnos a kezdeti induláshoz képest sok paksi gyerek morzsolódott le (mintegy 30 fő fordult meg a 95/96-os korosztályban ) és az „A” csapat 16-os keretében ebben a szezonban 4/12 volt az arány 10 kollégistával egy szekszárdi és egy bonyhádi bejáróssal. Természetesen az évek alatt láttuk,hogy a 3-4 igazán tehetséges paksi gyerek csak úgy tud továbbfejlődni az élsport felé ha hozunk hozzájuk megfelelő társakat és így csapatként is tudunk megfelelően fejlődni. A 95/96-os csoport eredményei: 2004/05 Kenguru verseny Baján,ismerkedés a versenykörülményekkel,játék havi egyszer. 2005/06 Érkezik Gulyás Péter és Illés Máté Bonyhádról (heti 1-2 alkalommal jártak át edzésre). Kenguru verseny Baján -1.hely ,az országos döntőn a Bajnokok Tornáján 16/8.helyezés 2006/07 OGYB mérkőzések, átállás a 6-os labdára ,az Országos Gyerek Bajnokság döntőjében Debrecenben a 16/12. helyezés. 96/97-es csapat a Bajnokok tornáján 16/8.helyezés. 2007/08 Országos Serdülő bajnokságban nem jutottunk a 8-as döntőbe. Debrecenben már látszott a meglévő játékoskeretet fel kell javítani a továbblépés és fejlődés érdekében,hozni kell olyan játékosokat akikkel szerkezetileg és alkatilag is kosárlabda csapat lehetünk.Főleg mert többen elmentek focizni,vagy abbahagyták .Így merült fel ,és került sor a Kunszentmiklósi Kék Rókákkal való együttműködésre (Ők a 11.helyen végeztek előttünk Debrecenben, Pálinkó Gábor edző vezetésével) ahol több olyan játékos is volt akivel ezek a célok megvalósulhattak. A Rókáktól néhány tehetséges játékost más egyesület is le akart igazolni,de az ASE vállalta, hogy a teljes csapatot, az összes gyereket átveszi és két csapatban versenyezteti, majd akik vállalják és hosszú távra is távlat lehet a klubbnak Pakson folytatják tanulmányaikat, ill menet közben az NB II-es helyi csapatban is visszajátszhatnak majd.Így került sor egy nemzetközi húsvéti tornán való részvételre Bécsben ahol két csapatba osztva a gyerekeket versenyeztettük,hogy „összecsiszolódjanak” a nyári táborra ill. a következő átmeneti szezonra ahol változott a labda mérete. Az együttműködés továbblépés volt a Miklósiaknak is hiszen az egyesületi versenyben lemaradtak volna ők is ill. a szakosztályuk további működéséhez az ASE támogatása is nagyban hozzájárult. 2008/09 OSB verseny Nagyon sikeres és jó, két hetet edzőtáboroztunk Kunszentmiklóson és készültünk a serdülő bajnokságra két csapattal.Az ASE által fizetett mikrobusszal minden pénteken amikor lehetett átjöttek Kunszentmiklósról a többi napokon otthon Pálinkó Gáborral edzettek. Ez az egy nap nem volt túl sok de nagyon hasznos és minőségi. A hétvégi versenyeken fokozatosan javulgattunk és végül bekerültünk az országos döntőbe Debrecenbe ahol az 5. helyezést értük el ,bár 1 kosáron múlott a Falco ellen,hogy meglepetést okozva a négyközé kerüljünk. A 2009/10-es szezon ismét a kadet létbe történő beleerősödésről szólt,ismét labdaváltás (most már az utolsó, a 7-es labdára )belépett a zóna és vegyes védekezések formái és az ellene való támadás és előtérbe került a 3:3 elleni játék. Novák Patrik Kunszentmiklósról a paksi Vak Bottyán Gimnázimba került.Tovább erősödött a csapat, Bajáról átjött a jókezű Bereczki Márk (96) és a korosztályos válogatott kerettag 192 cm-es erős testalkatú Braun Bence (95),Medináról bekerült Paksra az akkor 202 cm-es kezdő Balog Dániel (95) és Illés Máté is kollégista lett, hogy itt edzhessen. Ők négyen a II.Rákóczi Ferenc általános iskola 8. osztályaiba kerültek,hogy itt készülhessenek, edzhessenek és majd felvételizzenek Paksra. Kunszentmiklósról az egyeztetéseket követően ebbe a korosztályba már csak Szabó Gábor (heti 1) és Tóth Ádám és Tóth Máté Csaba akasztóról (heti 2) járt át. Kezdett formálódni egy reményteljes csapat. A bajnokságban 16 közé jutottunk de az Országos Döntőbe nem sikerült bekerülni. A szezont és az iskolai tanévet követően alakult ki az a 16-os „A” keret amivel megkezdtük a felkészülést a 2010/11-es kadet bajnokságra ill. elérkeztünk a már bevezetőben leírtakhoz.Akik nem fértek be az „A”-ba azok a „B” csapatban versenyeztek a a kecskeméti körzeti bajnokságban kiegészülve néhány „A”-s játékossal.Szerettünk volna Szerbiában is versenyezni torna rendszerben amire jelentkeztünk. A junior bajnokságban , a junior játékosok kis száma miatt zömmel a kadet csapat játszott ami jó felkészülést jelentett az OKB sorozatra, főleg úgy,hogy végül elmaradt a szerb versenyzés. „A” keret: 95/96 Szántó Tamás 196 Szabó Gábor 180 Gulyás Péter 184 Sterczer Péter ’96 185 Veszprémi Zsolt 183 Antóni Csanád ’96 193 Verli Roland 184 Bereczki Márk ’96 186 Papp Márk ’96 192 Beák Balázs 192 Novák Patrik 196 Illés Máté 186 Tóth Ádám 180 Gomola Bence 204 Balogh Dániel 205 Tóth Máté Csaba 190 „B” csapat Fricska Szabolcs 183 Kiss Krisztián 185 Miholics Bence ’96 185 Veisz Alex ’96 187 Meixner Márk ’96 186 Bárdosi Bence ’96 175 Szendi Csaba ’96 178 Szappanos Tamás ’97 180 A nyári felkészülés közepesre sikerült,a Kiskunfélegyházi edzőtáborban sajnos 3 bokasérülés is történt ( Gomola,Illés,Tóth Máté Csaba), ami megnehezítette a folyamatos munkát.Ennek ellenére augusztus végén a paksi felkészülési torna döntőjében egy nagyon erős szerb csapattal ( KK STAR) szenzációs mérkőzést játszottunk Gomola Bence nélkül és csak kétszeres hosszabbításban maradtunk alul 86:88-ra úgy,hogy az ellenfél kétszer is az utolsó másodpercekben egyenlített. Ezen a mérkőzésen látszott akarattal ,harcosan játszva sokra lehetünk képesek. A dombóvári felkészülési tornát magabiztosan veretlenül nyertük,de itt sajnos elindult egy probléma sorozat,majd lavina ami iszonyúan megnehezítette, hátráltatta és beárnyékolta az egész szezont.(Mint kiderült az előző években összesen nem volt annyi gondunk mint ami a szezon során összejött.) Gulyás Peti nehéz szívvel bejelentette középiskolai tanulmányai miatt nem tudja vállalni a további munkát és a hétközi átjárást Bonyhádról és a hétvégi egésznapos utazásokat és versenyeket, így abbahagyja a versenykosárlabdázást. Sikerült meggyőzni gondolja ezt át, hiszen egy alapembert veszítettünk volna el, aki 3.osztályos korától átjárt az edzésekre egyedül!!! és küzdenitudásával ,atletikusságával,harcos védekezésével pillére volt a csapatnak. Megbeszéltük ne hagyja veszni az elmúlt 6 év munkáját egy sikeresnek tűnő szezon előtt ,rábízzuk akkor jön edzésre és mérkőzésekre amikor tud,otthon amúgy is atlétika edzésre is jár, gondolja át.Végül bevállalta a pénteket és a fontos hétvégi mérkőzéseket és szerencsére jól tette. Igaz volt olyan időszak ,hogy csak egyszer tudott jönni edzésre egy hónapban és mivel főleg atlétizált a kosaras mozgások mozdulatok előfordult ,hogy „nehezen jöttek elő”de amikor egy kicsit többet volt itt és többet tudott játszani (iskolai szünetek,felkészülési tornák,selejtezők) sokat javult, a régi időket idézte.A küzdenitudása is megmaradt a és erre nagyon nagy szükség volt. Az alapszakaszban a területünkön az első két fordulóban októberben és novemberben (! két hónap alatt 4 mérkőzés ) Dombóvárral,Bonyháddal,a PVSK „B” –val kerültünk össze ezeket a mérkőzéseket nagy különbséggel nyertük. Majd az őszi szünet után Gomola Bence nem jött vissza , úgy érezte nem bírja a távollétet otthonról.Megértettük , elfogadtuk,de arra kértük,hogy mivel ebben a szezonban már máshol nem játszhat edzen otthon Monoron ill. Cegléden és jöjjön el a mérkőzésekre. Ez annyiban sikerült,hogy januárban egy junior selejtezőn Budapesten játszott ( jó játékával meglepetésre megvertük az Albacompot és 16 közé jutottunk ) és március végén az OKB 3. paksi fordulójától a kadet csapatban is. Sajnos így nem tudott meghatározó játékos lenni, a csapatjátékban sem találta meg sokszor a helyét, így nem volt olyan ponterős mint lehetett volna de legalább velünk volt, magassága révén a palánkok alatt némi stabilitást adott és a sorozat vége felé szerencsére a lepattanózásban feljavult, amire nagy szükség volt. Megmaradt a remény, hogy mégis csak Pakson sportoljon tovább, mert ha még van is sok pótolni és fejleszteni valója , potenciálisa óriási tehetsége a sportágnak. Október végén kiderült, Antoni Csanád bal térdén egy kis csontszilánk levált (nem a sport miatt ) és ezért fáj a térde. A vizsgálatokon kiderült, előbb-utóbb ezt el kell távolítani .Ezt bármikor meg lehetett műteni akár a szezon után is. Végül úgy döntöttünk közösen ezt a korosztályos válogatott (’96) nyári programja miatt novemberben műtetjük meg.Részben azért,hogy ne fájdalommal kelljen sportolni, ill. úgy ítéltük meg, hogy van olyan erős a csapat, hogy az alapszakaszt biztos továbbjutó helyen zárjuk december közepére . Így az öt hét lábadozást követően majd Csaszi is fokozatosan elkezdheti az edzéseket, a január végi első főtáblás selejtezőre de legkésőbb februárra amikor kezd élessé vállni a bajnokság utoléri magát ismerve akaratát és munkamorálját,fanatizmusát.Ekkor körvonalazódott egy karácsonyi ostravai torna is, amire meghívtak bennünket és a szakosztály engedélyezte a részvételt. Erre a nemzetközi megmérettetésre iszonyúan nagy szükség volt, mert két és fél nap alatt 5 mérkőzést kellett játszani ami jól modellezte egy országos döntő ritmusát, és jó tapasztalatokat nyújthatott, hiszen a nemzetközi mérkőzések irama sokszor más mint amivel itthon találkozunk és az igazán jó magyar csapatokkal csak tavasszal játszunk.(Nem beszélve arról,hogy mivel a szerb lehetőség kútba esett , minden ilyen lehetőséget igyekeztünk megragadni.) November közepétől Papp Márk betegségek miatt mintegy egy hónapot kihagyott, majd bejelentése hogy abbahagyja a kosárlabdázást mindenkit megdöbbentett és sokkolt . Márk is a ’96 –os válogatott keret tagja, mintaszerű edzésmunkája hozzáállása kitartása mindig példaszerű volt. Küzdeni tudása ésszel párosult –kitűnő tanuló -,fantasztikus fizika adottságokkal rendelkezik mindig a maximumra törekedett edzésen és mérkőzéseken is nyerő tipusú játékos aki nem adja fel. Nem véletlenül volt 2009/10-es Országos Serdülő Döntő legponterősebb játékosa 27 pontos átlaggal úgy, hogy szinte egyedül vitte a hátán a csapatot mivel Antoni Csanád megbetegedett és ezért nem játszhatott és nem véletlenül dobott a 95-ös KK Starnak 30 pontot azon az emlékezetes mérkőzésen. Az ALBA Berlin is invitálta miután Bécsben megszórta őket, minden adottsága megvan az élsporthoz.A bejelentés nagyon szíven ütött bennünket, főleg azért mert ilyen játékosokért érdemes dolgozni ,kezdetektől alapember és elfogadott volt a csapaton belül, pláne semmilyen jele sem volt,hogy egyik napról a másikra a szezon közepén így döntsön. Leültünk vele és apukájával megbeszélni a dolgokat. Részben tudtuk elfogadni Márk indokait, de úgy láttuk semmit sem szabad erőltetni , időt kell adni,hogy átgondolja a dolgokat.Megkértük ne döntsön elhamarkodottan ha esetleg csökkentett időtartamban is de sportoljon velünk továb legalább heti 4-szer elhagyva a két reggeli és egy délutáni edzést és csak a kadet versenyeken kell játszania, ez egy hétvégét jelent havonta, így több ideje jut másra.Nála sem szerettük volna, hogy kárba vesszen az eddigi munkája főleg úgy,hogy nem rajta van a teher..( Végül januártól ismét edzésbe állt, de természetesen csökkent a teljesítménye , bár ugyanolyan odaadással dolgozott az edzéseken, főleg a mérkőzéshiány ütközött ki, de így is meghatározó ember maradt, csak a régi önmagához képest esett vissza némileg.A lényeg nála is az volt megmaradt az esély a továbbiakban is hogy velünk sportol, és az idő múlásával változhat még sok minden.) A csapat erősségét mutatja, hogy ilyen körülmények között a junior bajnokságban így is hoztuk a 3. helyet a területi csoportban ( milyen jó volt ,hogy a néhány kadet mérkőzés mellett voltak még mérkőzéseink ), aki verhető volt azt legyőztük csak a PVSK és a Kaposvár előzött meg akik több idősebb játékossal rendelkeztek.( Nálunk egy 94-es születésű Baki Sanyi volt aki hozzá tudott érdemben tenni valamit a kadet csapathoz a 93/94-es junior mezőnyben.) A kadet bajnokságban decemberre került a területi keresztjáték két fordulója ahol a Péccsel és a Kaposvárral játszottunk szintén ,de már más előjellel. Dombóváron hullámzó játékkal de magabiztosan nyertünk a Pécs ( 88:71) és a Kaposvár ellen is (92:83 ), de az utolsó paksi forduló nem igérkezett könnyűnek. Ez így is lett, az első mérkőzésen a Pécs ellen (82:56) 30 percig szoros volt az állás és a Kaposvár is nagyon szívta magát ,jól játszottak,ráadásul az 5. percben Szántó Tamás aki egyre jobban játszott az ősszel bokasérülést szenvedett ( két hónapot ki is kellett hagynia ) ezzel kiesett egy újabb magasember . Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok és ugyan akadozott a 2:1:2-es zóna elleni játékunk de kiküzdött 71:68-as győzelmünk azt jelentette,hogy veretlenül nyertük az alapszakaszt és jó pozicióba kerülve léptünk a 32-es főtáblára. Az ősszel sajnos az említett játékosok kiesésével és egyéb okok miatt előfordult,hogy 8-9 fővel edzettünk , így nehezebben tudtuk gyakorolni egyes csapatjátékainkat, főleg a zóna elleni játékokat. Morgen Frigyes vezetésével elkezdtük a reggeli erősítő edzéseket saját súllyal (TRX) ami kezdetben nagy létszámmal zajlott, majd tavaszra 4-6 főre olvadt akik rendszeresen jártak, majd április közepétől dobóedzésekre váltottunk. A hiányzók miatt többen több lehetőséget kaptak és ezzel néhányan éltek is. Illés Máté és Szabó Gábor vitte a csapatot de Novák Patrik , Tóth Máté Csaba is odatette magát, Beák Balázs védőmunkája kiemelkedett és Szántó Tamás is sérüléséig húzóember volt. A karácsonyi szünetben Ostravára utaztunk egy nemzetközi tornára,nem teljes csapattal, Baki Sanyival kiegészülve, bár kiderült több csapatban is sok 94-es játszott.Antoni Csanád két hete edzett a gyógytornát követően, csak csereemberként vettük számításba és csak korlátotzott ideig, de kiderült mérkőzésről-mérkőzésre többet bírt, és helyenként csereként is döntő pillanatokban nem remegett a keze.Baki Sanyival be is választották végül a torna ALL STAR csapatába (!), míg Illés Máté lett a torna legjobb játékosa. A csoportmérkőzések során jó csapatokkal játszottunk és a helyi BCM Slezska Ostrava ellen aki a cseh extraligában 2. helyen volt és nagyon magas erős jó csapatot alkotott, fantasztikus játékkal tudtuk legyőzni (96:62) amit igen csak nehezen tudtak feldolgozni ,mert első ránézésre minimum 20 ponttal voltak nálunk erősebbek. Talán lesz még egyszer az életben ilyen meccs,hogy agresszív és váltogatott extra védekezésünk mellé kiváló és eredményes támadójáték párosul a magas és testileg erős ellenfél ellen,védekezésváltásainkkal nem tudtak mit kezdeni, zónaletámadásukat könnyen megverve, szinte minden támadásunkból kosarat dobtunk, jól működtek és játszottuk a figurákat (talán itt a legjobban) voltak indításaink és bárkit cseréltünk be nem estünk vissza, sőt.Azt hiszem aki akkor ott volt óriási élmény volt számára a mérkőzés. A döntőbe veretlenül kerültünk be bár már nem játszottunk ilyen jól, főleg a támadójáték eredményessége ,hatásfoka esett vissza ,de szerencsére a védekezés nem, és a küzdenitudás,harcosság sem, ami mindennek az alapja. A döntőben is erős ellenfél ellen játszottunk a JBC Brno (extraliga 4.) csapata ellen. Az első öt percet kivéve mi irányítottuk a mérkőzést de csak a harmadik negyed közepétő tudtunk elhúzni 8-10 ponttal.A siker mindenkit feldobott de sajnos a tavaszra ez a lendület egy kicsit elfogyott, az országos döntőn láttunk belőle újra valamit. Januárban juniorselejtező Pesten amiről már írtam, és az első selejtező forduló Székesfehérváron. Itt könnyen vertük a Pápát ( 116:57) és a Fehérvár „B”-t ( 111:39 ) de az addig ismeretlen Körmend meglepett minket fegyelmezett érett csapatjátékával, jó külső dobásaival,extra magasemberével és mozgékony 1:2:2-es behúzódó zónájával. Nem igazán ment a dobás, helyenként görcsösen pontatlanul támadtunk.Szerencsére az ellenfél centere hamar begyüjtötte a 3. majd 4. személyi hibáját így nem tudott olyan hatékonyan játszani,mert sokat ült,de a mezőnyök pótolták. A 39.percben még ellenfelünk vezetett, de a gyenge és erélytelen játékvezetés következtében , botrányos másfél perc következett ahol részben az ellenfél által kapott technikai hibák nyomán a bedobott büntetőkkel nyerni tudtunk (74:65) bár elmondható végig nagyon küzdöttünk, sokszor fejetlenül. A palánkok alól most igencsak hiányzott Gomola és Szántó, de már csoportgyőztesként a 16 között voltunk. A sorozat Sopronba folytatódott, a kiírás és beosztás szeszélye révén a házigazda Tigriseket ( 110:47), a területünkről ismert PVSK-t (99:50) és a Kaposvárt is (87:58) magabiztosan vertük. A Kaposvárnál a 22. percben szoros állásnál ugyan megsérült az egyik kulcsember, de ennek ellenére is nyertünk volna.Viszonylag jól játszottunk és alaposan felkészültünk a zónájukra. Most is volt hiányzó Beák Balázs ill. Gomola. Az alapszakaszban a legjobb négyközé jutásért végre Pakson hazai pályán tudtunk játszani, ellenfeleink a Szeged (105:73) ismét a Körmend ( 60:57) és a végső győzelemre esélyes Vasas MKBE ( 61:90 ) csapatai voltak. Itt már nem volt gyenge csapat és az első két helyen végző már az utolsó fordulótól függetlenül Országos Döntős és nyugodtan készülhet. Így reálisan a második helyet céloztuk meg de majdnem felborult a papírforma,mert a Körmend az első mérkőzésen lelkes odaadó és fegyelmezett játékkal legyőzte a kényelmes és dekoncentrált pestieket.Így az ellenük való mérkőzés meghatározó volt,pláne úgy,hogy fűtötte őket a visszavágás vágya.Végül hasonlóan küzdelmes fordulatos és botrányos mérkőzésen az utolsó másodpercben dobott hárompontossal tudtunk nyerni.A Vasas ellen játszottunk a legjobban,bár kevésbé eredményesen és már tudtuk továbbjutottunk,mert a Körmendiek a 27.percben levonultak a pályáról a Szeged ellen.Most sem volt teljes a csapat. Hiányzott Beák Balázs. Az áprilisi alapszakasz döntő szintén Pakson volt, és az előző hetekben mindenki beteg vagy sérült volt így nem lehettek túl nagy reményeink a legjobb csapatok ellen.Az első mérkőzésen átgázolt rajtunk kiváló játékkal a Vasas (39:113), a Falco ellen már küzdöttünk és helyenként jól játszottunk a 36.percig egál volt és nyílt a mérkőzés (52:63).Ezeken nem játszott Novák Patrik,Tóth Máté Csaba sérülés,Papp Márk betegség miatt,bár ő az utolsó Kecskemét elleni mérkőzésre beszált,és ahol szintén az első negyedbe elengedtük ellenfelünket és nem tartottuk be a megbeszélteket (89:93)de a lelkes ” cseresor „ majdnem megfordította a mérkőzést. Az előzmények tükrében a Vasas kivételével helytálltunk, tapasztalokat szerezhettünk az ellenfelekről és 6 hetet készülhettünk az Országos Döntőre. Ebbe iktattuk be a hagyományos Húsvéti Bécsi Tornát ahol az erősebb mezőnybe velünk együtt 35 csapat nevezett, a gyengébbe 67 (!).Sajnos nem tudott mindenki eljönni,mert az önrészt nem mindenki tudta vállalni,de arra jó volt,hogy sok mérkőzést játszunk és Gomola Bencét is próbáljuk beépítgetni a csapatjátékba, és a sérülésekből visszatért játékosainkat (Novák,Tóth M.Csaba) felhozzuk. Végül a négyközé jutásért egy szerb csapattól kaptunk ki ,de amiért jöttünk azt maximálisan elértük. Ezután májusban tartottunk még az érettségi szünett alatt egy mini edzőtábort ahova Balog Dániel indokolatlanul nem jelent meg így kikerült a csapatból.Az Országos Döntő előtt amit a Vasas csarnokában a budapesti csapat rendezett játszottunk Pakson még egy edzőmérkőzést a Kecskeméttel majd Budapesten a Pasaréti csarnokban a Vasassal,viszonozva a szeptemberi paksi látogatásukat. Ez jó volt,mert szokhattuk a termet és végre elkészíthettük azt a csapatképet ahol a kizárt Balog Dani kivételével mindenki ott volt a keretből,és ami bekerült a műsorfüzetbe. Az országos döntőre jól felkészültünk.Végigvettük a korosztályos feladatokat a 3:3 elleni játékban,felépítettük az emberfogás elleni 5 alapjátékunkat különböző fellállásból,megismertük a zónavédekezések fajtáit,felépítettünk több letámadásos védekezést,meglepetésnek összeraktunk kétfajta vegyesvédekezést is ami jól jött a döntőn, és ismertük ezek ellen miként kell játszani.Rengeteget gyakoroltuk a zónák elleni játékot. A csapat állóképessége is kiválló volt ,3000 m,volt a Cooperátlag 2800-3400 m-es szórásban.Sokat de nem eleget fejlődtünk technikailag és a sok probléma ellenére sikerült egy jó kis csapatot összerakni. Sajnos a belső összetartás és kohézió viszont nem volt olyan szintű mindig, mint aminek lennie kellett volna. A döntőn, az első mérkőzés előtt eggyel csökkent a csapat létszáma. Tizenhárom játékossal mentünk el,így egy mindig ki kellet,hogy maradjon.Ezt meg is beszéltük és arról is szó volt, aki nem játszik az segít statisztika írásban, a labdák felügyeletében,a vizespalackok rendbent tartásában stb. és ez nem megalázó hanem természetes dolog. Bereczki Márk volt az első kimaradó és 15 perccel a mérkőzés előtt megkértem segítsen videózni,hogy fel tudjuk venni az első mérkőzést. Ő ezt megtagadta és kijelentette, nem ezért jött ide.Sajnos erre azt kellett válaszolnom,hogy amiért viszont idejött arra nekünk már nincs szükségünk és a jelenlevő szüleivel hazamehet. ( Egyébként azt az információt kaptuk tőlük,hogy évekre Németországba mennek és ott kosarazik majd tovább.) Az incidenst követően Márk a tornán ottmaradt és végig csapata ellen szurkolt. Az első mérkőzést követően megköszönte az elmúlt két évet, hogy itt lehetett és leadta a felszerelését ami nála volt. Ezekután a tornán jelentkezett a Falcoba , tudomásom szerint most is ott készül .Mivel évközi edzésmunkája és hozzáállása nem mindig volt megfelelő és a csapattársaival sem találta meg a hangot nem is marasztaltuk nagyon. A döntő első mérkőzésén jól játszva vertük a meglepetésre készülő és megerősödő -reaktiválták egyik jó játékosukat,aki végül a legjobb lepattanózó lett a tornán - Kaposvárt (73:59), majd legyőztük a magas Debrecent (76:55) és szenzációsan jó mérkőzésen a „régi időket idézve” a 32. percig nyílt mérkőzést játszottunk a későbbi bajnok Vasassal (65:79). Sajnos ez főleg a fejekből vett ki sokat és a Falco elleni elődöntőben gyenge játékvezetés mellet a tornán a legjobb mérkőzését játszó és kiválóan védekező ellenféltől kikaptunk,bár a különbség túlzó (43:75), nem a valós erőviszonyokat tükrözi. Aztán a harmadik helyért a Kecskemét ellen fordulatos ,izgalmas mérkőzésen,hatalmas küzdelemmell az első negyedet kivételével (12:29)a sírból visszahozott mérkőzésen 81:80-ra nyertünk és nagyon nagyot küzdve nem érdemtelenül megszereztük a 3.helyet a győztes Vasas és a második Falco mögött. Illés Máté-t teljesítménye révén behívták az U16-os korosztályos keretbe, majd az utazó csapatba is bekerült így résztvehetett Macedóniában a B-csoportos EB-n. Elmondhatjuk ,hogy az éves történések tükrében reális ez a pillanatnyi helyezés, és így is nagyon megdolgoztunk érte. Véleményem szerint a mi csapatunk rendelkezik még a legnagyobb tartalékokkal még messze nincs teljesítő képessége maximumán és több játékos is tud ennél jobb teljesítményt nyújtani mind egyéni mind pedig csapat szinten.Jó alkatú játékosaink még nincsenek túlerősítve és technikailag és dobásbiztonságban is van fejlődési lehetőség. Nem volt még ponterős belső centerjátékunk, és bár sokat gyakoroltuk de az indítások sem voltak olyan szervezettek és hatékonyak mint kellene lenni.(Amikor ez rendben volt akkor meg is látszott a mérkőzések pillanatnyi eredményességén.) Az egyéni védekezéseken is lehet még mit javítani és a zóna elleni játékon is. Csapatvédekezésben sok variációnk volt a vegyessel több csapatot is megleptünk. Sajnos támadójátékunk is májusra állt csak össze. Érződött mint már említettem pl. Gomola Bencénél a közös edzések hiánya és több tapasztalat hiánya az ilyen ritmusú mérkőzéseken. Ennek ellenére a bronzmérkőzésen leszedett 20 lepattanója nagyban hozzájárult a csapat sikeréhez. A védekezésre is kellett volna még legalább két hónap, főleg a fizikai részére, hogy még ütősebb legyen de elmondható,hogy a Falco elleni kevésbé jól sikerült mérkőzésen is odatettük magunkat, sajnos ott fejben voltunk fáradtabbak az előző napi Vasas elleni extra mérkőzést követően. Amiben még erősek voltunk a vasassal együtt, hogy 10-12 játékost tudtunk forgatni, míg az ellenfeleknél ez 3-6 volt. A statisztika is azt mutatta nálunk tett hozzá legtöbbet a mérkőzéshez a kispad. Ennek ellenére volt némi „háttérzaj”,hogy ki mennyit játszott és játszik, de elmondtam az érintetteknek a döntő nem arról szól, hogy kisérletezgessünk, feladatokat kell megoldani és teljesíteni. Pl. a bronzmérkőzésen meg kellett találni az első negyedi összeomlás közben hogyan tudunk talpra állni, kikkel tudjuk az adott pillanatban megfordítani az állást. Szerencsére sikerült. Végül meg kell köszönnöm Antóni József áldozatos és kitartó munkáját az edzéseken,edzőtáborokban és versenyeken. Morgen Frigyes jóhangulatú reggeli edzéseit és Pálinkó Gábor munkáját aki ebben az évben is eljött amikor tudott a versenyekre segíteni. Köszönjuk a szülőknek is a kitartást és az esetleges áldozatokat és segítségüket. Az Atomerőmű Sportegyesület férfi szakosztályának pedig azt az anyagi támogatást ami nélkül nem tartanánk itt ahol most ezzel a csapattal, és reméljük ez nemhiábavaló lesz folytatódik a junior korosztályban is és nemsokára lesz a felnőtt csapatban 2-3 sajátnevelésű játékos a Morgen Ferdi mellett. Paks,2011.augusztus 15. Nagy Gábor edző
Elolvasom"Kimarad az első, a másodika gyűrűre megy, leszedik, kiosztják még két másodperc Fehér, emberről bedobja a triplát 81:80. Időkérés......
ElolvasomVadregényes szurdok, impozáns várrom, misztikus erdei temető a Vértesben.
BővebbenA 2017 szeptember 02.i versennyel kapcsolatos információk a menüpontok alatt már meg találod.Sőt a nevezés is elindult... http://onlinenevezes.atomfutas.hu Amit már most is lehet tudni, hogy változások lesznek a távokban. Természetesen pozitívan fog mindenkit érinteni.
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17