Bemutatkozás Nyomtatás E-mail
Szakosztály - Szakosztály
2008. október 08. szerda, 09:43
Férfi kosárlabda szakosztály

Bemutatkozás

A kezdetek 

A sportág paksi alapítói 1946-ban a kereskedelmi középiskola tanulói voltak, ahol 1948 őszétől Szentesi Alajos testnevelő tanár irányításával kezdődtek meg a szakszerű edzések és a bekapcsolódás a versenysportba. 
Az Atomerőmű SE 1979 évi megalakulásával egyidejűleg megalakult a kosárlabda szakosztály is Nagy János játékos edző szervező munkájának eredményeképpen. A játékos keretet kezdetben az atomerőmű dolgozói képezték, akik a sportágat hobbi szinten űzték.

A fokozatos fejlődés évei 

A 80-as évek második felére született meg az elhatározás az egyesület vezetésében, hogy a kosárlabda élsport legyen. A szakosztály vezetésével Csűrös Dénest bízták meg. A játékosállomány fokozatos megerősítésével és a szakmai munka minőségének javításával a férfi kosárlabda csapat a 90-es években az NB1/A csoport stabil részesévé, meghatározó csapatává vált. Ezek alatt az évek alatt több olyan edző is megfordult a csapatnál, akiknek ma is neve van a szakmában (pl. Juhász Sándor, Vertetics István, Rezák László). Több magyar válogatott, illetve - légiósok személyében - más ország válogatottja is erősítette a paksi csapatot (Morgen Frigyes, Radovics József, Mokos Gábor, Gulyás Róbert, Boros Zoltán, Mérész Tamás, Rajkó Zsolt, a külföldiek közül pedig Dariusz Lukminas és Arunas Vysockas), de ami a legfontosabb, hogy itt nevelkedett és vált Európa szintű kosarassá Gulyás Róbert. A 90-es évek dinamikus fejlődése után a magyar bajnokságban az ASE az 1998/1999-es szezonban az alapszakasz 4. helyét szerezte meg. A rájátszásban egy előrehozott döntőnek is tekinthető Albacomp-ASE párharcban a későbbi bajnoktól 3-2 arányú szoros vereség után nem jutott a döntőbe és végül a 4. helyen végzett, ami addigi legnagyobb siker volt. 
Nagy sikernek könyvelhető el, hogy ugyanebben a szezonban a nemzetközi kupában is kiválóan szerepelt a csapat, a rangos Saporta kupában bejutott a legjobb 16 közé. Ebben a sorozatban hazai pályán legyőzte a nagyhírű AEK Athent és csak szoros küzdelemben maradt alul hazai pályán a későbbi döntős Pamesa Valencia ellen. Ebben az időszakban a csapat edzője Rezák László volt, akit 1999 nyarán Fodor Péter váltott a kispadon.

A közelmúlt

A 90-es évek fejlődését az 1999/2000 évi szezon váratlan 9. helyezése törte meg. 
2000. elején változás történt a szakosztály vezetésében és működésében. Az egyesület elnöksége a szakosztály munkáját több mint 15 évig irányító Csűrös Dénes helyett a szakosztályelnöki feladattal Tóth Jánost bízta meg. 
A 2000/2001 szezon kezdetére jelentős átalakuláson ment át úgy a szakosztály irányítása és gazdálkodása, mint a csapat összetétele. A 2000-2003. évek közötti időszakban a csapat gerincét kisebb változásokkal olyan játékosok képezték, mint a válogatott Czigler László, Fodor Gergely, Mészáros Zalán és Sitku Ernő. A légiósok közül kiemelendő az egyik legjobb magyarországi légiósként nyilvántartott Terrence Davis vagy a küzdeni tudásáról ismert Vaidas Jurgilas. A csapat összetétele valamint a szakmai, szervezeti és gazdasági háttér megalapozta ezen évek soha nem látott sikereit, ami egy bajnoki címben (2002), két Magyar Kupa győzelemben (2001, 2003) egy bajnoki második (2001) és egy magyar kupa második (2002) helyezésben testesült meg. 
2003. nyarán Zsoldos András vette át a csapat szakmai irányítását Fodor Pétertől, aki négy évig volt az ASE vezető edzője.

A Zsoldés-éra

Zsoldos András a szombathelyi Falco csapatától érkezett. A legelső 2003/2004-es szezonban annak ellenére, hogy válogatott játékosok távoztak a csapatból (Sitku Ernő, Fodor Gergely) a csapat bejutott a bajnoki döntőbe, ahol végül a Kaposvár diadalmaskodott 3:1-es összesítéssel. A következő két évben a csapat szinte mindent megnyert amit lehetett, két bajnoki cím mellé egy Magyar Kupa arannyal és ezüsttel gazdagodott. 2004/2005-ben a döntőben a Debrecent múltuk felül szoros csatában (3:2), a következő évben az Albacompot (3:0). A két hazai rendezésű Magyar Kupa döntőből az elsőt megnyertük az Albacomp ellen, míg a következő évben a Kecskemét diadalmaskodott. Zsoldos András második évében elbúcsúztunk Terrence Davistől, aki négy évig volt a közönség egyik kedvence.Helyette érkezett Chris Monroe, aki méltó helyettesnek bizonyult és az 2006/2007. szezontól már az olasz I. ligában szerepel.

A 2006/2007-es szezon kissé gyengébben sikerült az előző évekhez képest, s ez részben a sok sérülésnek is volt betudható. A négy közé jutásért az ASE 3:1-es vereséget szenvedett a szombathelyi Falco ellen, így a bajnokság 5. helyén végzett.

A 2007/2008-as évet új edzővel, a Körmendről érkező Sabáli Balázzsal és szinte új játékoskerettel kezdte meg az ASE. Kicserélődött a teljes külföldi sor, valamint 9 év után távozott Czigler László. Az ő helyét a korábbi paksi legenda, Gulyás Róbert vette át. A Magyar Kupában immár „hagyományosan” idegenben sikerült győzedelmeskednünk. Szombathelyen előbb a Körmendet, majd a helyi Falcot sikerült legyőznünk. Sajnos a bajnokságban az alapszakasz 5. helye után újra a negyeddöntő jelentette a végállomást (Albacomp-ASE 3:2). 2008/2009-es szezon jó kezdése után visszaestünk, amit játékos-cserékkel és nem utolsó sorban új edzővel próbált az ASE megoldani. Sabáli Balázst a Kaposvárról érkezett Branislav Dzunic váltotta, akivel egy szenzációs hajrával a bajnoki alapszakasz 2. helyét szerezte meg az Atomerőmű és ellentmondást nem tűrő játékkal sikerült megszereznie 4. bajnoki címét is. (Negyeddöntő: ASE-Szolnok 3:1, elődöntő ASE-Falco 3:0, döntő Pécs-ASE 0:3)

További célok: A szakosztály további céljai - a legnagyobb szponzor, a Paksi Atomerőmű Zrt. elképzeléseivel összhangban - a magyar élvonalban maradás és az atomerőmű jó hírnevének a megtartása. A profi sport mellett több figyelmet kell szentelni az utánpótlás nevelésnek, hogy a szakosztály Gulyás Róberthez hasonló játékosokat tudjon adni a magyar kosárlabda sportnak.

 

Felkészülési program

Kaposvári Felkészülési Torna
2010. szeptember 10-12.
péntek-vasárnap
 
Göcsej Kupa Zalaegerszeg
2010. szeptember 16-19.
csütörtök-vasárnap
 
Horváth Zoltán Emléktorna
Szombathely
2010. szeptember 24-26.
péntek-vasárnap
 
Felkészülési mérkőzések:
Albacomp - Atomerőmű SE
Székesfehérvár
2010. szeptember 29.
szerda 18:00
 
Atomerőmű SE - Albacomp
Paks, 2010. október 2.
szombat 18:00

Bajnokság végeredménye

 1.Zalakerámia ZTE KK
 2.Atomerõmű SE
 3.MJUS-Fortress Körmend
 4.Szolnoki Olaj KK
 5.Albacomp
 6.Falco-Szova KC Sz.hely
 7.Kecskeméti KS
 8.Soproni KC
 9.Kaposvári KK
10.Marso-Vagép NYKK
11.PVSK Pannonpower
12.Dombóvár KC
13.Salgótarjáni KSE
14.Debreceni Egyetem KE

Eseménynaptár

2010. Augusztus 2010. Szeptember 2010. Október
ke sz cs sz va
35. hét 1 2 3 4 5
36. hét 6 7 8 9 10 11 12
37. hét 13 14 15 16 17 18 19
38. hét 20 21 22 23 24 25 26
39. hét 27 28 29 30

Linkek

                                     
MKOSZ
MKOSZ
European Basketball
EUROBASKET
NBA
NBA
NCAA
NCAA
FIBA
FIBA
KOSARINFO.COM
KOSARINFO.COM
Paks város virtuális kapuja. Ablak a NET-re!

www.PaksNET.hu

 www.drukkerfoto.hu

Sportcsemegék

www.telesport.hu
www.telesport.hu legnézettebb cikkei

Élő közvetítés

Igazolási hírek

Érkezők:
-Jan Pavlik (BC Kolin)
-Horti Bálint (Falco)
-Tóth Péter (BBC Mangra)
-Faragó Péter (Veszprém)
Távozók:
-Kiss Zsolt (Szeged)
-Horváth Ákos (Szolnok)
-Medve Máté (Kaposvár)
-Gulyás Róbert (visszavonult)
-Panta István (?)
-Jerome LaGrange (?)
-Anthony Dill (?)
-Tory Walker (?)
-Ivory Clark (?)

Friss hozzászólások

  • Kivánom, hogy döntésed ne okozzon csalódást! Legye... >>
    2010.08.15 12:32
    kukk
  • 7 szép, eredményes évvel mögötted nehéz lehetett d... >>
    2010.07.04 20:39
    marinéni43
  • Ákos sok szerencsét és remélem hogy jól fogod érez... >>
    2010.06.08 04:54
    nerukop
  • Kivánom, hogy döntésed ne okozzon csalódást! Legye... >>
    2010.06.07 22:11
    marinéni43
  • Remélem gratulálhat egy Zalaegerszegi az ASE-nek?!... >>
    2010.05.29 18:01
    ZSILDI