No. 7

2022.10.17, 15:06 Kajak-kenu
Kiszli Vanda a maratoni kajak-kenu világbajnokságon megvédte címét, és 2019 óta negyedszer is ő lett ennek a számnak a bajnoka, ráadásul kenuban is érdekeltek voltunk.

A portugáliai város, a festői szépségű Ponte De Limában rendezték a 2022-es maratoni kajak-kenu világbajnokságot, ahol Kiszli Vanda két számban- rövidkörös és klasszikus táv, Besenyei Ádám pedig kenu párosban képviselte az ASE-t.

A kajakosok rövidkörös versenyére előfutamból kellett kvalifikálni, amely után a döntőben Vanda jó pozícióban érkezett az első futáshoz, azonban a kiszállásnál nem jött ki a lépés, így lemaradt az élbolyról és a 11. helyről kellett visszakapaszkodnia: majdnem meglett a dobogó, végül negyedik lett.

Két nappal később a klasszikus távon a negyedik körben tudott ellépni a svéd és a brit versenyzővel, váltott vízen jutottak el az utolsó futásig, ahol a svéd Andersson szállt vissza elsőként a hajóba, de Vanda szorosan a nyomában volt, ekkor maradt le a brit versenyző. A célegyenesre együtt fordultak rá, és az idei vébé legizgalmasabb befutója után Vanda ünnepelhetett, megszerezte hetedik felnőtt világbajnoki címét is! „Nagyon nehéz verseny volt. A víz sekély volt, így nehéz volt ülni a hullámokon, szóval nem is tudom, hogy csináltam. Nem voltam magabiztos, az egész verseny alatt ideges voltam, mert az evezés és a futás során is azt éreztem, hogy ez nem én vagyok. Lassú volt az egész, nem tudom mi történt velem, de boldog vagyok, hogy újra világbajnok lettem."

A 21 éves Besenyei Ádám ezen a világbajnokságon mutatkozott be a felnőttek között világversenyen, kenu párosban Fodor Nicholasszal sokáig a lengyel párossal együtt haladtak a vezető spanyol hajók mögött. Az éremszerzés elmaradt, a fiúk negyedikek lettek.

 

Maraton Világbajnokság

Ponte De Lima, 2022. szeptember 29.-október 02.

KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV

 

K-1 női felnőtt 3,6 km

4.Kiszli Vanda

K-1 női felnőtt 26,2 km

1. Kiszli Vanda

C-2 férfi felnőtt 26,2 km

4.Fodor Nicholas (MTK)- Besenyei Ádám (ASE)

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%