Hosszabbítás után győztük le a tavalyi bronzérmest!

2022.10.01, 23:28 Kosárlabda
Szezonnyitóhoz méltó pazar hangulatú mérkőzésen vertük meg az Albát!

Atomerőmű SE – Arconic-Alba Fehérvár
93 – 84
(13-25, 17-13, 25-14, 25-28, 13-4)

Atkinson Jr. Blokkolásával és két pontjával indult a 2022/23-as szezon, ezt két könnyű fehérvári kosár követte, majd Milos Grubor hibázott egy hárompontost, ezt Decosey, majd Philmore büntette meg a másik oldalon. (2-8) Ismét Atkinson Jr. kosarával kerültünk közelebb az ellenfelünkhöz, agresszívan védekezett az Alba, egészpályás letámadással és csapdázással próbáltak zavart kelteni. 4 perc után csak Atkinson Jr. Kosaraival tudtuk tartani magunkat, Vojvoda két büntetője után 6-10 volt az állás. A negyed második felében Green talált be kintről, de a Vojvodáéknak mindenre volt válaszuk, 3 és fél perccel az első etap vége előtt 10 pont volt a két csapat között. Kovács, majd Green kosaraival kezdtünk felzárkózni, azonban az első negyed végére tíz ponton belülre nem sikerült „benéznünk”. (13-25)

Kovács Ákos ziccere nyitotta a második etapot, ezt Decosey könnyű kettese, majd triplája követte. Sokat hibáztunk védekezésben és támadásban is, az Alba pedig iszonyú nyomás alatt tartott bennünket, szervezetten védekeztek és jó dobószázalékkal dolgoztak. (63.6%) Ritmust tudtunk váltani, Greennek és Edwinnek köszönhetően 7-0-ás rohammal tudtunk „életben maradni”, időt is kért Matthias Zollner. (22-36) A technikai megbeszélés után három faultot harcoltunk ki, majd Atkinson Jr. gyönyörű lepörgése után lehelet finom mozdulattal tette a labdát a gyűrűbe. Ismét hibázott az Alba, ezt Green és Edwin használták ki a mi oldalunkon, visszajöttünk a meccsbe. (28-36) Hosszú idő után betalált az Alba is, Somogyi egy nagyon nehéz ziccert „rámolt be”, erre Kovács válaszolt. (30-38)

Vitatott szituációkkal indult a második félidő, Atkinson Jr. és Green pontjaival tovább zárkóztunk Takácsékhoz, mindkét amerikai játékosunk hasznosan játszott a szezonnyitón. (36-39) Eilingsfeld János kosaráig egészen a harmadik negyedig kellett várni, azonban Jonesy pontjai a legjobbkor jöttek. Hatalmasat küzdöttünk a harmadik etapban, 110%-osan dolgoztunk, ennek az eredménye az lett, hogy egyetlen pontra zárkóztunk fel, időt kértek a fehérváriak. (44-45) Decosey szerzett értékes pontokat az Albának, de Milos Grubor egy kinti dobással gondoskodott arról, hogy egál legyen az állás. Ez meg is zavarta Vojvodáékat, lépéshiba miatt ismét mi jöhettünk. Elképesztően izgalmas mérkőzésre sikerült a szezonnyitó, Edwin és Eilingsfeld büntetőivel, majd Kovács Ákos remek ziccerével hosszú idő után vettük át ismét a vezetést. (52-47) Az utolsó negyedre 55-52-es állással fordulhattunk.

Ford és Somogyi hármasával nyitott az Alba, Eilingsfeld pontjai után Atkinson Jr. szerzett labdát, majd szerzett két nagyon fontos pontot, az előny ismét nálunk volt. (59-58) Egálról indult az utolsó öt perc, Atkinson Jr. kettese után Vojvoda sokkolta a paksi közönséget egy távoli hárompontossal, izgalmas végjáték elé nézhettünk. Vojvoda egyenlített ki ismét egy irdatlan triplával egy perccel a végső sípszó előtt, ezután Kovács Ákos duplájával vettük át ismét a vezetést. Szinte felrobbant a csarnok egy-egy paksi kosárnál, a szurkolók kitettek magukért. 35 másodperccel a vége előtt 78-76-ra vezettünk, Deon Edwin azonban eladta a labdát, így egyenlített a Székesfehérvár. (78-78) Az időkérés után Edwin kettesével ismét nálhnk volt az előny, de Philmore dudaszós duplával egyenlített, ahogyan a 2021/22-es szezonnyitóján, most is hosszabbítás következett az Alba ellen. (80-80)

Eilingsfeld triplája nyitotta a ráadást, majd Kovács Ákos volt eredményes. Vojvoda lépéshibája után Atkinson Jr. talált be ismét, ez volt a fiatal amerikai légiós huszonegyedik pontja, 87-82-ről indulhatott az utolsó két és fél perc. A mérkőzés végére teljesen szétesett az Alba, Deon Edwin két ponjtával és Atkinson Jr. blokkjával bebiztosítottuk a győzelmet a Gesztenyés úton!

Ezúton szeretnénk megköszönni a szurkolóinknak, hogy ilyen szép számmal kilátogattakpéntek este az ASE csarnokba!

A következő mérkőzésünk október 8-án, hazai pályán a Budapest Honvéd ellen lesz 18:00-kor.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%