Három érem Galántán

2022.11.14, 08:23 Judo
A felvidéki Galántára utaztak szakosztályunk sportolói, hogy harcba szálljanak a Galántai Nemzetközi Judobajnokságon, melyen hét ország, 56 klubjának 615 versenyzője lépett tatamira. A korábbi évekhez hasonlóan most sem vallottak szégyent fiatal tehetségeink.

Lovászi Kornél és Vajna Csongor nem találtak legyőzőre súlycsoportjukban és aranyéremmel utazhattak haza a versenyről. Csongor idén a hazai országos bajnoki aranya után ezúttal a nemzetközi porondon is bizonyított. Kornél számára lévén még diák "C" kategóriában versenyez vissza van a magyar bajnokság, de ha ezt a formát oda is átmenti, akkor szép eredményekre hivatott az OB-n. Kalmár-Appelt Áron magabiztos győzelmekkel jutott az elődöntőbe, ahol először akciót ítéltek nagyívű dobására, kis tanakodás után azonban leléptették judósunkat. Az indok: az új szabályok értelmében fejjel talajra érkezés, dobás indításkor. Áront szerencsére nem taglózta le az ítélet és a bronzmeccsen újból imponáló fölénnyel győzött.

Magyar-Jankovics Rebeka és Liptai Ákos is nagyot harcolt, ezúttal a kilencedik helyen végezetek. A csapat "benjaminja" Braun Bende keményet küzdött ukrán riválisával, ám ezúttal nem jutott a következő fordulóba.

Gratulálunk sportolóinknak!

Edzők: Bor Barna, Péri Balázs, Windischmann Bence


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%