Győzelem a Kecskemét ellen!

2022.11.27, 19:28 Kosárlabda
Izgalmas végjáték után fontos idegenbeli siker.

Alapszakasz – IX. forduló
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Atomerőmű SE
69 - 74
(8-18, 20-15, 25-18, 16-23)

Eilingsfeld dobása csorgott le a mérkőzés első percében, a következő támadásunknál azonban a magyar válogatott magasemberünk volt eredményes. Karahodzic részéről egyből jött a válasz a másik oldalon, Atkinson Jr. azonban gondoskodott arról, hogy az előny nálunk maradjon. Egy eladott labdát követően Deon Edwin zsákolta be a játékszert a gyűrűbe, kifejezetten jól kezdtük a vasárnapi találkozót. Eilingsfeld és Edwin kosaraival 7 ponttal lógtunk meg a negyed feléhez közeledve, a rengeteg hibát elkövető hazai gárda nem tudott közel kerülni hozzánk. Az utolsó két percet Kovács Ákos remek kosarai nyitották meg, majd Gulyás Milán és Buckingham is eredményesek voltak, az előnyünk így 13 pontra nőtt. Végül Klobucar még befejezett egy 2+1-es akciót, ezzel az első negyed eredménye ki is alakult: 8-18

Ivkovic Milán duplája, majd két büntetője nyitotta a második etapot, erre Atkinson Jr-tól jött a válasz a másik oldalon. Dekoncentráltabban játszottunk az első negyedhez képest, négy perc alatt mindössze két pontot tudtunk szerezni, Csirke Ferenc időt is kért. (14-20) A technikai megbeszélés után Buckingham triplázott, majd Atkinson Jr. táncoltatta meg Fazekast a festékben, ismét 10 pont lett az előnyünk. Nem sokáig örülhettünk ennek, Fazekas és Klobucar kosaraival pillanatok alatt ledolgoztak 5 pontot a kecskemétiek. Dramicanin remek betürését követően Gulyás Milán gólpasszából Milos Grubor triplázott, időt kért Forray Gábor két és fél perccel a félidő előtt. (22-29) A folytatásban 4-0-ás rohammal egy kosárnyira zárkóztak fel Wittmannék, Atkinson ziccere és Edwin zsákolása azonban újabb lendületet adott a csapatnak a nagyszünet előtt. Végül 28-33-as állással fordulhattunk a harmadik negyedre.

Kucsera triplájával és Karahodzic kettesével pillanatok alatt, a mérkőzésen először kiegyenlítettek az alföldiek, Atkinson Jr. és Edwin azonban gondoskodtak arról, hogy fordítani ne tudjanak Borisovék. A negyed felénél leblokkoltunk és hibát-hibára halmoztunk, ezt Borisov, Klobucar és Towens büntették meg, átvette a vezetést a KTE. (41-39) Csirke Ferenc időkérése után Eilingsfeld volt eredményes, Klobucarnak erre is volt válasza, de Edwin sem várt sokat a túloldalon. Kiegyenlített párharc folyt a pályán, izgalmas végjátékra számíthattunk. Klobucar hármasa után Buckingham is eredményes volt a vonalon túlról, az amerikai légiósunk hasznosan játszotta bemutatkozó mérkőzésén. Az utolsó perc egyértelműen a hazai gárdáé volt, végül két pontos kecskeméti előnnyel fordulhattunk az utolsó etapra. (53-51)

Edwin, Kovács és Atkinson Jr. jóvoltából jól kezdtük az utolsó felvonást, három és fél percig nem tudtak betalálni a hazaiak, 0-8-as rohanás után kért időt Forray Gábor. Kucsera és Wittmann pontjaival kezdek el felzárkózni a fehér mezesek, Kovács ziccere azonban a lehető legjobb pillanatban jött. A folytatásban Klobucar két triplát vágott be zsinórban, ezzel ismét Forray Gáboréknál voolt az előny négy és fél perccel a végső dudaszó előtt. (64-61) Grubor triplája a legjobbkor érkezett, 64-64-es állásnál a KTE támadhatott, azonban Karahodzic ziccere lecsorgott, a túloldalon viszont Edwin 2+1-es akciója adta meg a kellő lendületet az utolsó két és fél perce. Izgalmakban nem volt hiány, a KTE próbált felzárkózni, de Edwin megállíthatatlan volt, megszereztük az idei szezon második idegenbeli győzelmét.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%