Csarnok bejárás és díjátadó

2023.03.13, 06:44 Judo
Az Atomerőmű SE judósai engedélyt kaptak, hogy megtekinthessék a hamarosan átadásra kerülő, új judo edző csarnokukat. A lokáció szempontjából kiváló helyen elhelyezkedő, impozáns épület kiváló lehetőséget nyújt majd az ott készülő sportolók számára.

Salamon Gábor főmérnök vezette körbe a társaságot és nagyon érdekes információkat mondott az épülő szentélyről. A modernkori elvárásoknak minden szempontból meg fog felelni, speciális szellőztető rendszerrel lesz ellátva és minden helyiségnek, külön funkciója lesz. A három szintes épületben a konditerem, a szauna, a hatalmas edző csarnok, gigantikus méretű öltözők mellett vendégszobák és egyéb helyiségek is várják a sportolni vágyókat. Az alagsori részben külön tároló rész lesz a szakosztály tulajdonában lévő tatamik elhelyezésére is.

A judósok már nagyon várják, hogy végre beköltözhessenek az ígéret szerint nyár közepére elkészülő dozsóba.

A csarnok bejárás után végre sor került a tavalyi év országos bajnoki érmeseinek díjazására is.

Az ASE étterem adott helyet az ünnepségnek és miután Braun Ákos és Kovács Antal kiosztotta az ajándékokat a sportolók számára, kihangsúlyozták, hogy az ötödik és hetedik helyezettek, illetve azok, akiknek nem úgy sikerültek az OB-k ahogy tervezék, mind nagy becsben vannak tartva és az eredményesség mellett, egy összetartó közösségként kell funkcionálni a sportklubbnak.

Az ünnepséget követően kellemes beszélgetésekkel záródott a vidám hangulatú délután.

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%